Oracle-tanulmány a felhő alapú infrastruktúráról

A vállalatok közel fele tervezi, hogy három éven belül felhő alapú infrastruktúrán keresztül bonyolítja üzleti tevékenységeit

forrás: Prím Online, 2017. július 11. 13:19

Az Oracle új tanulmánya kimutatta, hogy a teljesítmény és az innováció növelése érdekében a vállalatok gyors ütemben térnek át az infrastruktúra szolgáltatásra (IaaS, Infrastructure as a Service) használatára. 

Bár a biztonsággal, az összetettséggel és az irányítás elvesztésével kapcsolatos negatív feltételezések továbbra is hátráltatják az IaaS megoldások bevezetését, a már átállt felhasználók sokkal pozitívabb, valós tapasztalatai rendre azt bizonyítják, hogy ezek a félelmek mára csupán elavult tévhitekből táplálkoznak.

 

Az IaaS megoldásokat valamilyen mértékben már alkalmazó vállalatok kétharmada (66 százaléka) azt nyilatkozta, hogy a technológia megkönnyíti az innovációt. Ugyanilyen arányban állították azt, hogy az IaaS megoldásokra való áttérés jelentős mértékben lerövidítette az új alkalmazások és szolgáltatások bevezetéséhez szükséges időt. 64 százalékuk szerint az IaaS számottevően csökkentette a folyamatos karbantartás költségeit, és az összes válaszadó 59 százaléka úgy véli, hogy azok a vállalatok, amelyek nem ruháznak be valamilyen IaaS megoldásba, egyre nehezebben lesznek képesek lépést tartani az áttért versenytársaikkal.

 

A kutatás azt is kiderítette, hogy a tapasztalt felhasználók a technológiát be nem vezető vállalatokhoz képest közel kétszer akkora valószínűséggel gondolják azt, hogy az IaaS világszínvonalú működési hatékonyságot tud nyújtani a rendelkezésre állás, illetve a szolgáltatások folyamatos biztosítása és gyorsasága terén. Bár néhányan tartanak az IaaS megoldásokra való átállás bonyolultságától, az e téren tapasztalattal rendelkező felhasználók 64 százaléka szerint a technológia bevezetése egyszerűbb volt a vártnál.

 

 

A válaszadók többsége egyetért abban, hogy az IaaS három éven belül szerephez jut üzleti tevékenységeiben, míg 44 százalékuk azon a véleményen van, hogy akkorra a vállalat üzleti informatikai infrastruktúrájának túlnyomó része – vagy teljes egésze – IaaS megoldáson fog alapulni. A válaszadók mindössze 10 százaléka gondolja úgy, hogy az IaaS három év múlva is elhanyagolható szerepet fog játszani, vagy éppenséggel egyáltalán nem lesz jelen az üzleti tevékenységeiben.

 

James Stanbridge, az Oracle IaaS termékmenedzsmentért felelős alelnöke a következőt nyilatkozta: „A felhőmegoldások bevezetése kapcsán az az általános tapasztalat, hogy az előzetes feltevések jóval le vannak maradva a valóság mögött. Sok vállalat szemében a felhőtechnológia még mindig viszonylag új jelenségnek számít, amellyel szemben továbbra is makacsul tartja magát néhány idejétmúlt elképzelés. Manapság szemtanúi lehetünk, amint a felhőalapú infrastruktúrának köszönhetően költséghatékony, egyszerűbb megoldásokat és izgalmas innovációkat megvalósító vállalatok a legnagyobb megelégedésükre kimagasló eredményeket érnek el. Az átállással szemben ellenérzéseket tápláló vállalatoknak túl kell lépniük a fenntartásaikon, mert minél tovább várnak, annál inkább elhúznak mellettük a versenytársaik.”

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36