Drágulnak a csomagautomaták, de nem a Vaterafutáron

forrás: Prím Online, 2017. október 16. 12:01

Kellemetlen meglepetés érte október első napján azokat, akik rendszeresen igénybe veszik a Magyar Posta csomagautomata-szolgáltatását, az ugyanis jelentősen megdrágult. Az eddigi 490 forint helyett – ami a szolgáltatás bevezető díja volt –, az új ár 889 forint lett. 

Az áremelés hátterében komoly fejlesztések állnak, például az érintés nélküli fizetési lehetőség és az automaták kapacitásának bővülése novembertől. Jó hír a Vaterafutáron keresztül csomagot feladóknak, hogy ők november 1-ig még garantáltan a régi, 490 Ft-os áron rendelhetik meg ezt a szolgáltatást. A Vaterán történt adásvételek esetén pedig november 1. után is a lakossági postai szolgáltatás áránál kedvezőbben tudják majd igénybe venni a csomagküldést.

 

Népszerűek az automaták

A csomagautomaták használata az elmúlt évben ugrásszerűen megnövekedett hazánkban, ezáltal mára a legnépszerűbb logisztikai szolgáltatások közé tartozik. A Vaterafutár kínálatában a Magyarországon jelenlevő mindkét szolgáltató, a Magyar Posta és a Foxpost automatái is elérhetők, így összesen több mint 110 automata használata biztosított az ország különböző pontjain. Fontos tényező továbbá, hogy mindehhez a Vaterafutár kedvezőbb árakat is biztosít, mintha közvetlenül vennénk igénybe a fenti szolgáltatásokat.

 

Nem csak vaterázóknak éri meg

A Vaterafutár eredetileg az online piactéren gazdát cserélő áruk szállításának egyszerűsítésére jött létre, de bárki számára elérhető. Sőt, a Vatera tavaszi felmérése alapján a szolgáltatást igénybe vevők közel fele (46%) a megbízhatósága és az alacsony ára miatt nem vaterás tranzakciókhoz veszi azt igénybe. A Vaterafutár sikerének egyik titka, hogy jelentős mértékű csomagforgalmat koncentrál, ezért a szolgáltatókkal a piacinál kedvezőbb egyedi díjakat tud kialkudni a felhasználók számára. Forgalma 2012 óta több mint húszszorosára nőtt, és szolgáltatási köre folyamatosan bővül rugalmas és változatos szállítási módokkal.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09