Közép-kelet-európai startup rendezvény a brit fővárosban

forrás: Prím Online, 2018. november 27. 08:46

A Department for International Trade (DIT) a Startup Campus londoni irodájával és a New Generation Centre együttműködésével, 2018. november 22-én szervezte meg a CEE to UK Soft-landing Tour elnevezésű eseményt. A startup és scaleup vállalkozásoknak szervezett rendezvényén 12 közép-kelet-európai Retail/FinTech és MedTech cég, valamint a Pécsi Tudományegyetem képviselője mutatkozott be az angol piac képviselőinek.

A program első felében a résztvevők iparági szakértőktől hallhattak a piacralépéshez kapcsolódó előadásokat. A folytatásban a Startup Campus globális inkubációs és edukációs platform londoni állomásának vezetője, Gulyás Gergő röviden ismertette a cég Soft – Landing programját, melynek célja, hogy a nemzetközi piacralépésre érett scaleup vállalkozások 4 hónap alatt üzletvitelt alakítsanak ki és releváns szakmai partnertalálkozókon vegyenek részt Angliában.

 

A nap hátralevő részében a résztvevők megismerhettek, hogyan segíti a DIT és a brit kormány egyéb programjai a vállalkozókat, milyen trendek a meghatározók a fintech és a medtech szektoron belül, valamint perspektívát kaptak arról is, hogy az Egyesült Királyság jelentős innovációs központjai - London, Midlands Engine, Northern Powerhouse - mit tudnak ajánlani a külföldről érkező innovatív kis- és közép vállalatoknak. 

 

 

Este a kapcsolatépítésé volt a főszerep. A csapatok rövid 2 perces bevezetője után saját állomásaikon fogadhatták az érdeklődőket, valamint lehetőség volt helyi sikertörténetek, partnerek megismerésére is.

 

„A Startup Campus londoni csapata rengeteg segítséget nyújtott a szervezésben, főként a helyszín és a résztvevő cégek toborzása tekintetében. Bízom benne, hogy a DIT befektetés-ösztönzési szolgáltatásai és a Startup Campus helyszíni tevékenysége együtt sok közép-kelet-európai innovatív vállalkozásnak segíti majd a brit piacra lépését a jövőben.” - Görög Krisztina, DIT Foreign Direct Investment Director – Hungary, Slovenia, Croatia

 

Az egész napon át tartó program helyszínét az egyik legnagyobb tech közösséget összefogó inkubátor, TechHub London biztosította. A szervezők fő célja volt, hogy a résztvevők első kézből tapasztalhassák meg a helyi ökoszisztéma légkörét. 

 

Másnap a PwC könyvelési és vállalkozás fejlesztési szakértői 2 órás workshopot tartottak a WeWork Moorgate irodaházában. Olyan fontos témák kerültek előtérbe, mint az EIS, SEIS kritériumai, valamint a PwC akcelerációs programja. 

 

Résztvevő startup vállalkozások:

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36