Megvan az idei Global Legal Hackathon magyarországi győztese

forrás: Prím Online, 2019. február 28. 12:20

A világszintű verseny célja, hogy évről évre megtalálja a LegalTech, azaz a jogi technológiák piacára lépő új és innovatív ötleteket, egy 3 napos, maratoni ötletelési és fejlesztési környezetben.

Mi az a Hackathon?

A Global Legal Hackathon célja, hogy hidat létesítsen a jogi és informatikai innovációk között, ezzel elősegítve a joggyakorlat fejlesztését, a joghoz való hozzáférést, és összekapcsolja az ügyvédi irodák, a vállalatok jogi osztályai, a non-profitok és az innováció mellett elkötelezett szereplők képviselőit. Idén 6 kontinensen, 24 ország 46 városában, több mint 6000 résztvevővel zajlott egy időben a verseny. 

 

Tavaly került először megrendezésre hazánkban a megmérettetés, mely rögtön egy hazai világsikerrel zárult: a magyar fejlesztői csapat nyerte a New York-i döntőt, egy GDPR rendeletre épülő alkalmazásukkal. A hackathon során 54 órája van a csapatoknak kidolgozni egy jogi-technológiai megoldást, és egy működő prototípust prezentálni a szakmai zsűrinek. A csapatok jogászokból, programozókból és gyakran közgazdászokból állnak, és nem egyszer a verseny helyszínén alakulnak meg. 

 

 

Ahogy tavaly, úgy idén is a Wolters Kluwer volt a budapesti forduló házigazdája. A versenyző csapatok által prezentált ötletek komoly hajtóerői lehetnek az LegalTech piacnak, ezt támasztja alá, hogy a KPMG és a Microsoft – a LegalTech iparág két meghatározó szereplője – a verseny ideje alatt mentorálással segítette a csapatokat, a nyerteseknek pedig további üzleti tanácsadást ajánlottak fel. 

 

A győztes megoldás – szerződéskötés könnyen 

A magyarországi fordulóra 9 csapat nevezett, közülük került ki a végső győztes, a QuickPact csapata. Az ő megoldásuk egy olyan szerződéses platform létrehozására irányul, mely automatizáltan, személyre szabhatóan oldja meg a szerződéskötéseket, magánszemélyek vagy üzleti ügyfelek között. A megoldás lényege, hogy akár mobilon vagy tableten néhány kérdés és paraméter alapján össze lehet kattintani egy alapvető lakáskiadási, gépjárműeladási vagy szolgáltatási szerződést – és a szerződés teljesítése alapján járó fizetési modul is integrálva lenne. A szerződés a folyamat végén nem csak írásos, de piktogramokkal bővített, könnyen vizualizálható formában is rendelkezésre állna. Így elősegíti a joghoz jutást azok számára is, akik nem feltétlen tudnak megfizetni egy ügyvédet, sőt, a szerződés betartása is könnyebbé válik a magyarázó elemek miatt. 

 

 

A csapat tagjai, Horváth Anna Zsófia, Paseczki Loránd, Rózsavölgyi Márk, Olajos Marcell és Veress Péter március 15-én vesznek részt a virtuális elődöntőben, ahonnan a legjobbak jutnak tovább az áprilisi, New York-i döntőbe. 

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36