Újabb kísérlet energia-hatékonysági rekordok felállítására a Shell Eco-marathonon
Európa-szerte több ezer diák dolgozik azon, hogy energia-hatékony járműveikkel új rekordot állítsanak fel az idei Shell Eco-marathon Europe versenyen. A megmérettetést, valamint kísérőprogramját, a Make the Future Live-ot ebben az évben július 1. és 5. között rendezik meg a Weybridge-i Mercedes-Benz Worldben, London külvárosában.
2019-ben 25 ország161 csapata kapott meghívást Európából és azon túlról, hogy két versenyszámban tegye próbára műszaki és tervezői tudását. Az első, az 1985 óta megrendezett távolsági verseny, amely azt méri, mely csapat tud a legtávolabb eljutni a legkevesebb energiával, a másik pedig a pilóták versenye. Magyarországról idén három csapat – a győri SZEnergy, a kecskeméti Kandó Electric és a szegedi STECO team – vesz részt, akik ebben az évben az Innovációs és Technológiai Minisztérium védnöksége alatt utaznak Londonba.
Norman Koch, a Make the Future Live igazgatója kiemelte: „A Shell Eco-marathon inspirálni szeretné a tudományos, a technológiai, a mérnöki és a matematikai pályára készülőket – ezek a területek meghatározó szerepet játszanak a jövő formálásában. A program lehetőséget teremt a diákcsapatok számára, hogy egészséges versenyhelyzetben teszteljék az energia-hatékonysághoz kapcsolódó elméleteiket, amely újabb lökést adhat az innovatív gondolkodásban. Minden év új eredményeket hoz, és izgatottan várom, hogy a csapatok idén milyen innovációs megoldásokkal állnak elő.”
„A világszerte növekvő keresletnek köszönhetően a közlekedési ágazatok számára kulcsfontosságú kihívást jelent a jelenleg használt mobilitási megoldások energia-hatékonyabbá tétele, valamint új fenntartható technológiák fejlesztése. A Shell Eco-marathon kiváló platform a jövő mérnökei számára, hogy új ötletekkel álljanak elő, és megvalósítsák, valamint leteszteljék azokat. Örömünkre szolgál, hogy ebben az évben is köszönthetünk magyar diákokat a versenyzők között. Minden évben nagyon büszkék vagyunk a hazai csapatokra, ezúton is sok sikert kívánok nekik az idei londoni versenyhez” – tette hozzá Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Igazgatóságának elnöke.
A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata teljesen új járművet épített az idei versenyre, amelyik számításaik szerint még energiahatékonyabb, mint az előző konstrukció. A győri diákok a városi koncepció kategóriában versenyeznek egyedüli magyar csapatként. Az új, elektromos autó leglátványosabb eleme a cseppalakú áramvonalas karosszéria minimális homlokfelülettel és optimalizált orrkúppal.
Szintén elektromos, de a prototípus kategóriában indul járművével a kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Kandó Electric csapata az idei Shell Eco-marathonon. A csapat összetételének folyamatos változása jelenti számukra az egyik legnagyobb kihívást, azonban reményeik szerint a motoron elvégzett fejlesztéseknek köszönhetően idén a mezőny élvonalában végezhetnek majd.
A Szegedi Tudományegyetem STECO csapata két év után tér vissza a versenybe ugyanebben a kategóriában. A jobb hatásfok érdekében kicserélték a motort, és az azt vezérlő elektronikát is átalakították. A csapat az elmúlt időszakban a tesztelésekre helyezte a hangsúlyt, hogy még energia-hatékonyabbá tegyék elektromos autójukat, és így megdönthessék korábbi rekordjukat.
A tavalyi távolsági versenyen a francia Microjoule-La Joliverie csapat autója egy liter üzemanyaggal 2 324 km-t tett meg. Az idei verseny kihívást jelent a már rutinosnak számító csapatok számára is. A legnagyobb újdonság a teljesen új helyszín és ismeretlen versenypálya, amely nem csak technológiailag állítja kemény feladat elé a járműveket és a tervezőiket, hanem a csapat stratégiáját is pórbára teszi.
Az esemény ad otthont a Vezetői Világbajnokságnak is, amelynek fináléjában fej-fej melletti versenyben csapnak majd össze a városi koncepció kategóriában induló legjobb európai, amerikai és ázsiai csapatok autói. Itt a bizonyított energia-hatékonyságnak találkoznia kell a stratégiai gondolkodással, valamint a pilóta rátermettségével és gyorsaságával. Cél, hogy az autó elsőként lépje át a célvonalat anélkül, hogy kifogyott volna belőle az üzemanyag.
A magyar csapatok autói idén a Supernova Intertrans Kft. támogatásával jutnak el a London külvárosában megrendezett versenyre.
Kapcsolódó cikkek
- SMART 2016: Budapesten versenyez az európai startup világ krémje
- Új tanulmány: 2045-re az autók akár 100%-a elektromos lehet Németországban
- A Vodafone és az ESL útjára indítja a világ első nemzetközi 5G mobil e-sport tornáját
- Hogyan készülhetnek fel a vállalatok a munkavégzés jövőjére?
- Elektromos autók versenye a Hungaroringen
- Jöhet a láthatatlan pénztárca
- Meghódították a lányok a Nagy Digitális Kalandot
- Nagyságrendet lép az ország elektromosautó-töltőben
- Agrármegoldás lett a befutó az első 24 órás IoT hackathonon Szegeden
- Újragondolt abroncsok a jövő járműveire
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.