Új elektromos töltőpontokat adott át Szolnokon az E.ON
Négy új elektromos töltőállomást nyitott meg Szolnokon az E.ON, ebből kettőt a helyi önkormányzattal együttműködésben, egyet a Coop áruházzal, egyet pedig az ALDI-val közösen valósítottak meg. Az energiacég az állomások telepítésével az elektromos autózásra ösztönzi a város lakóit.
A négy helyszínen bárki számára elérhetőek az E.ON által telepített új gyors- és villámtöltők a városban. A Krúdy Gyula úti Coop áruháznál és a Tiszaligeti sétányon új gyorstöltőket helyeztek ki, a Tófenék utcában pedig egy korszerűbb villámtöltőre cserélték a régebbit – utóbbi kettőt az önkormányzattal együttműködésben helyezték ki. A negyedik, az ALDI-val közösen kialakított villámtöltő-állomás, mely az áruházlánc Felső Szandai réti üzleténél található. Mindegyik helyszínen egyszerre két autó töltésére van lehetőség.
Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere a töltőállomások átadása kapcsán elmondta: „Célunk, hogy Szolnokon is egyre több elektromos autót lássunk, ehhez viszont fontos, hogy a töltésükhöz is meglegyen a megfelelő infrastruktúra. Az E.ON-nal történt együttműködés ebben segíti a városunkat és lakóit.”
„Munkatársaimmal az E.ON-nál folyamatosan dolgozunk a fenntartható energiaforrások és technológiák fejlesztésén és népszerűsítésén. Meggyőződésünk, hogy úgy tehetjük vonzóbbá az alternatív üzemanyagok használatát, ha biztosítjuk, hogy ahhoz minél többen, minél könnyebben és egyszerűbben hozzáférjenek. Bízom abban, hogy a ma átadott e-töltőkkel is egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy néhány éven belül már ne legyen szempont az autóválasztásnál a töltőpontok elérhetősége” – mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja.
A szolnoki töltők helyszínei és típusai:
- Szolnok, Krúdy Gyula út (Coop áruház) - Garo AC oszlop
- Szolnok, Tófenék u. - Circontrol Raption 50 Series DC 25kW
- Szolnok, Tiszaligeti sétány - Circontrol AC 22kW
- Szolnok, Felső-Szandai rét 9. (ALDI áruház) - Circontrol Raption 50 Series DC 25kW
A Szolnokon telepítettekkel együtt az idén országszerte már 32 új töltőállomást létesített az energiavállalat. A Felső-Szandai réten üzembe helyezett DC töltőt azon országos együttműködés részeként helyezték ki, amelynek révén 80 településen 123 ALDI áruháznál összesen 360 töltőpont létesül az E.ON által.
Az energiavállalat és a város együttműködése példamutató az elektromobilitás területén, ugyanis az elektromosautó-töltőpontok növelésén túl E-flotta együttműködésük eredményeként 2017-től mostanáig tizenhárom tisztán elektromos gépjármű szolgálja a város önkormányzatát és közfeladatainak ellátását.
Az E.ON további fejlesztéseket tervez, a nyilvános töltőállomások telepítése mellett egy olyan rendszer kidolgozására törekszik, amelynek révén autóikat otthonukban is tölteni tudják majd az autósok.
Az elektromos autók használatával jelentősen csökken az üvegházhatású gáz kibocsátása, a szálló por koncentrációja, az egyéb légszennyezés, illetve a zajterhelés is. Az elektromos autók üzemeltetése olcsóbb, mint a hagyományos üzemanyaggal működőké, továbbá a védett övezetekbe is be lehet hajtani.
Kapcsolódó cikkek
- Néhány másodperc alatt feltölthető e-buszt fejleszt az ABB és a King Long Group
- Díjazta az E.ON a legjobb hazai fenntarthatósági kezdeményezéseket
- Egyre több magyar venne elektromos autót
- Sikerrel zárult az 8. Iskolakezdés együtt! segélyakció
- A Vodafone Csoport szponzorálja a Porsche Forma E csapatát
- Megérkeztek az első napelemek az Audi Hungariához
- Az ABB elősegíti az elektromos buszok töltésének szélesebb körben történő szabványosítását
- 6 új töltőpontot ad át a VII. kerületben a Parkl és a GreenGo
- A Bosch megnöveli az elektromos gépjárművek akkumulátorának élettartamát
- Zöld oázis a Balaton Sound-on
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.