Könnyebben vették a COVID-19 akadályt az üzletmenet-folytonossági tervvel rendelkezők
A hazai társaságok üzletmenet-folytonossági (BCP) felkészültségére vonatkozóan, a COVID-19 helyzet kezelése kapcsán végzett nem reprezentatív kérdőíves felmérést a Deloitte. A fő tanulságok a következők: a pénzügyi szektor és az élelmiszeripar hamarabb tudott lépni, mint más iparágak, a munkaszervezési és pszichológiai háttér biztosítása pedig nem ment gond nélkül.
A Deloitte hazai gazdasági és IT felső vezetők körében végzett, nem reprezentatív kérdőíves felméréséből kiderült, hogy az olyan szabályozott iparágak, mint a pénzügyi szektor vagy az élelmiszeripar, hamarabb tudott lépni a COVID-19 helyzet kezelésében, mint más iparágak képviselői. Igaz ugyan, hogy a pandémia bekövetkezésére gyakorlatilag senki sem számított, ahol azonban voltak előre elkészített üzletmenet-folytonossági tervek, ki voltak jelölve a felelősök, ott szervezettebben tudtak reagálni a COVID-19 teremtette kihívásra, és 2-3 hét alatt át tudták állítani működésüket. BCP terveket pedig ott is elkezdtek készíteni, ahol eddig ritkán foglalkoztak komolyabban a kérdéssel, ahogy azt a kkv szektorban is látjuk.
A felmérés eredményei szerint a fizikai jelenlétet nem igénylő vállalkozásoknál hamar ki tudták alakítani az otthoni munkavégzéshez az informatikai hátteret, még ha az elején adódtak is zökkenők a szoftverfrissítéssel, távoli eléréssel vagy jelszócserével. Tapasztalat híján a munkaszervezési és pszichológiai háttér biztosítása azonban már nem ment gond nélkül mindenhol. Sok helyen nem foglalkoztak eleinte azzal a stresszhatással, amit a munkavállalók „otthoni üzemre” való átállása jelentett és jelent most is. Általános probléma volt, hogy a partnerekkel, ügyfelekkel kapcsolatos kommunikáció CRM rendszerrel támogatott nyomon követése nem volt megoldva és olyan kezdeti lépések bevezetésével is gondok voltak, mint a telephelyek látogatóinak regisztrálása.
„A kezdeti sokkhatás után látható, hogy a gazdaság szereplői két fő stratégia mentén igyekeznek tovább építkezni: az egyik a költségstruktúra módszeres átvizsgálása és optimalizálása, a másik az automatizáció és digitalizáció továbbfejlesztése, elősegítve a cég későbbi talpra állását. A jelenlegi helyzetben létfontosságú, hogy egy társaság a lehető leggyorsabban reagáljon a vészhelyzetből adódó hatásokra, felkészüljön a világjárvány lehetséges forgatókönyveire” – mondta Marton Károly, a Deloitte Technológiai üzletágának szenior menedzsere.
Az üzletmenet-folytonosság szervezése magában foglalja az infrastruktúrával, információ-biztonsággal, alkalmazottakkal, működéssel és kommunikációval kapcsolatos kockázatok kezelését azzal a céllal, hogy felkészítse a vállalatot ezekre a kihívásokra, és biztosítsa a működés és a termelés folyamatosságát.
A Deloitte szakértői összegyűjtötték, melyek a legfontosabb lépések, amelyekkel a vállalkozások biztosíthatják az üzletmenet-folytonosságot. Az oldal itt érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- Katasztrófahelyzetben is segít a digitalizáció
- Készségek a művelt kaméleonok világában
- A Siemens is támogatja a kiberbiztonság megteremtését távoli munkavégzés esetén
- Mit tesznek a hekkerek home office-ban?
- Egészségügyi dolgozónak állt a hazai fejlesztésű, humanoid robot
- Ingyenes online munkaadói platform a COVID-19 válság idejére
- Magyar startup nyert az #EuvsVirus-kihívás üzletfolytonossági kategóriájában
- Drónokat tesztelnek a koronavírus elleni védekezésben
- A Xerox több fronton is segíti a COVID-19 elleni harcot
- Már Magyarországon is elérhető az autós, érintésmentes koronavírus tesztelés
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.