Sikerre vezethet a HR tapasztalatok megosztása

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 10. 19:11

A HR tapasztalatok megosztása lehet az egyik leghatékonyabb fegyver a járvány esetlegesen érkező második hullámra való felkészülésben. Legalábbis így látja Simonyi Judit tapasztalt HR tanácsadó, aki szerint megvan a helye és az ideje a versenynek, de most a HR szakma összefogására van szükség, a jól működő tapasztalatok megosztására, közös gondolkodásra, együttműködésre. Szerinte ez a vállalatok, a munkavállalók és az ország gazdasági érdeke is.

Két tűz közé kerültek a HR vezetők a járvány miatt: egyensúlyozás a munkavállalói oldal és a profit elvárások között

A járvány miatt pillanatok alatt megváltoztak a munkavégzés körülményei minden vállalatnál. Számos új, eddig lényegében ismeretlen kihívás zúdult néhány nap alatt a HR osztályokra, amelyeknek egyszerre kellett megfelelni. 

 

A változások kezelése, az új munka- és sok esetben a biztonsági körülmények megteremtése is nagyrészt a HR szakemberek, csapatok feladata volt. Így részint a HR osztályok dolga volt a sokszor negatív munkaügyi döntések közvetítése a munkavállalók felé vagy éppen az új munkakörnyezettel, az otthoni munkavégzéssel járó változások elfogadtatása, esetleg a biztonsággal kapcsolatos új előírások betartatása a dolgozókkal. Eközben pedig meg kellett felelni a menedzsment, a tulajdonosok által támasztott hatékony és gazdaságos működére vonatkozó követelményeknek és gyorsan változó jogszabályi előírásoknak is.

 

Világjárványra még a legjobbak közül is csak kevesen voltak felkészülve

„Noha a profi szervezetek rendelkeznek válságtervekkel és kríziskezelési útmutatókkal, ezek elsősorban a leginkább várható és detektálható problémákra fókuszálva tartalmaznak forgatókönyveket, előzetesen kidolgozott megoldási javaslatokat. A világjárvány miatt kialakuló globális zárásra még a legprofibbak közül is csak kevesen rendelkeztek azonnal bevethető, részletes és rugalmasan alkalmazható tervvel” – mondta el Simonyi Judit a Simonyi és Tóth HR tanácsadó és vezető kiválasztó iroda ügyvezető igazgatója. A szakember szerint számos HR vezető érezhette úgy, hogy egyedül maradt a problémákkal, hiszen az új helyzettel kapcsolatos operatív feladatok jelentős része elsődlegesen a HR osztályoknál jelentkezett, miközben sok esetben nem voltak, nem lehettek felkészülve az elmúlt hónapokban látott átalakulásra. 

 

Háborús helyzethez hasonló nyomás a HR osztályokon: a közösségi tudás jelentheti a megoldást?

„Egy közepes vagy nagyobb vállalat esetén százak, ezrek sőt esetenként tízezrek munkahelyével kapcsolatos kritikus döntéseket kellett meghoznia, megoldania a HR vezetőknek és a menedzsmentnek. Egy-egy ilyen döntésen családok megélhetése, vállalatok életben maradása is múlhatott. Persze mondhatjuk, ez a dolguk, ezért kapják a fizetésüket, de a mostani helyzet a korábbiaknál lényegesen összetettebb és a megoldások sem olyan egyértelműek, mint „békeidőben”. Éppen ezért a jó példák, bevált gyakorlatok terjesztése, a hasznos HR vezetői tapasztalatok széles körű megosztása lehet az egyik legkomolyabb fegyverünk a járvány esetlegesen érkező második hullámára való felkészülésben a vállalati oldalon. A mostani helyzetben iparági összefogásra van szükség a működő példák megosztásra, egymás segítésére. Mindez közös érdeke a vállatoknak, a dolgozóknak és végső soron a magyar gazdaságnak is.” -  emelte ki a szakember, hozzátéve, hogy a legjobb forgatókönyv természetesen az lenne, ha elmaradna az esetleges második hullám, de csak erre nem lehet stratégiákat alapozni. Éppen ezért az ország egyik legrégebbi magyar tulajdonú HR tanácsadó vállalatként a következő időszakban több olyan online fórum és szakmai klub elindítását is tervezik, amelyek a jó tapasztalatok megosztását, terjesztését célozzák.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09