Tehetséges műegyetemi hallgatók érkeztek a Quadronhoz

forrás: Prím Online, 2020. október 11. 10:45

A társaság idén először vesz részt a Budapesti Műszaki Egyetem 2017-ben indított PARIPA programjában, ahol a legrátermettebb műegyetemi hallgatók kapnak lehetőséget szakmai tapasztalatszerzésre. A Quadron két témát hirdetett meg az érdeklődőknek: „Komplex Internetes csalásfelderítő és elemző program fejlesztés” és „Security Data Lake K+F” címen. Az utóbbi téma esetében 2 hallgató olyan sikeresen szerepelt az interjún, hogy a PARIPA program 4 éves történetében először, utólagos létszámbővítéssel mindketten felvételt nyertek.

 

Ezzel a PARIPÁ-val mindenki nyer

„Ötvözni tudjuk a Műegyetem és vállalati partnerei elvárásainak előnyeit: hallgatóink céges tapasztalatokat szerezhetnek munkaviszony-kötöttségek nélkül, emellett mentoraikkal beleláthatnak a szakterületüket leginkább foglalkoztató aktuális problémákba, a vállalatok pedig válogatott, tehetséges fiatalokkal találkozhatnak.” – emelte ki „A „Partnerségben az Iparral – hallgatói képzési és ösztöndíjprogram” (PARIPA) online nyílt napján Horváth Gábor egyetemi tanár, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese.

 

Az egyetem számára is hasznosak az ehhez hasonló programok, hiszen segítségükkel kiemelkedő hallgatói kört építhet ki, az ipari kapcsolatokkal a programon túlmutató K+F együttműködések lehetőségéhez jut, valamint a szakmai együttműködéssel az oktatás fejlesztéséhez is lehetőséget kap: mérnöktovábbképzések szolgáltatásával, illetve ipari szakemberek egyetemi oktatásba bevonásával.

 

„A Quadron hosszútávú employer branding stratégiájának fontos eleme, hogy részt vegyen a legszínvonalasabb egyetemek hasonló programjaiban, amelyek lehetőséget biztosítanak a vállalat szakmai színvonalának széleskörű bemutatására és a vállalat ismertségének növelésére a hallgatók, azaz a jövőbeli munkaerő körében. A PARIPÁ-hoz hasonló kezdeményezések segítségével kiemelkedő kompetenciájú hallgatókat ismerhetünk meg és köthetünk magukhoz a közös K+F munkában.” – mondta el Solymos Ákos, a Quadron K+F és oktatás üzletágainak vezetője.

 

„A hallgatók mentorálásával a Quadron mérnöki, tanácsadói és szolgáltatási kompetenciaközpontjának szakemberei foglalkoznak, akik összességében 100+ év gyakorlati munkatapasztalattal és a legmagasabb szintű nemzetközi vizsgatapasztalattal rendelkező mérnökök és konzulensek. Ezek a kollégák a napi munkájuk mellett végzik a Quadron fiatalabb szakembereinek fejlesztését - beleértve számos egyetemistát is.” – tette hozzá Gulyás Péter, a Quadron ügyvezető igazgatója.

 

A pandémia nem állhatja a PARIPA útját

A PARIPA partnercégei a Quadron mellett a DXC Technology, az IBM Budapest Lab, az Ernst&Young, a NISZ Zrt, a T-Systems és a Wigner Fizikai Kutatóintézet idén tíz K+F témát ajánlottak fel amellett, hogy a járványhelyzet miatt felkészültek a hallgatók online foglalkoztatására. „Az új évfolyamnál sem számítunk fennakadásokra, mivel számos globális IT cég már csak online üzemmódban tevékenykedik, így kialakultak a megfelelő informatikai eszközök a távmunkára, távegyüttműködésre” – mondta el Simon Vilmos programigazgató, a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékének (VIK) egyetemi docense.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05