Fejleszti nemzetközi szolgáltatásait a Raben

forrás: Prím Online, 2021. június 5. 16:46

Új regionális kapcsolatok kiépítésével növeli nemzetközi gyűjtőszállítmányozási tevékenységének hatékonyságát a Raben Group. A cégcsoport hazai leányvállalata elsősorban a közép-kelet-európai országokban fejleszti összeköttetéseit és lefedettségét, a központi depók mellett további átrakóhelyek beiktatásával. A kevesebb rakodással, rövidebb átfutási időkkel és a szállítójárművek optimális kihasználásával csökkenthetők a küldemények költségei, így a logisztikai vállalat a korábbiaknál vonzóbb feltételeket kínálhat ügyfeleinek.

 

Sok kicsi sokra megy

A gyűjtőszállítmányozás során számos feladó kisebb, néhány raklapból álló küldeményeivel töltik fel a szállítóeszközöket, amelyek úgynevezett gerincjáratokként közlekednek két ország adott átrakóhelyei között. A Raben Trans European Hungary Kft. korábbi gyakorlatában valamennyi árut a dunaharaszti központból indítottak útnak, és a szomszédos országokban is jellemzően csak a legnagyobb depókkal, azaz egy-két nagyobb várossal volt közvetlen kapcsolat, onnan a helyi belföldi hálózat továbbította a szállítmányokat.

 

Több végpont, kevesebb út

Az új konstrukció lényege, hogy azokon a viszonylatokon, ahol a szállítási volumenek ezt gazdaságosan lehetővé teszik, további direkt összeköttetéseket rendszeresítenek. Ezzel a megoldással számos küldemény esetében elkerülhető a központi depóba szállítás, így az áru rövidebb úton, kevesebb művelettel, kevesebb hibalehetőséggel, nem utolsósorban pedig alacsonyabb költség mellett juthat el a címzetthez. A Raben hazai leányvállalata jelenleg a dunaharaszti mellett a győri depóból indít közvetlen járatokat Szlovákia, Csehország és Lengyelország számos pontjára, a közeljövőben pedig a debreceni depó juthat jelentősebb szerephez a kelet-lengyelországi, kelet-szlovákiai, valamint észak-romániai szállításokban, szintén a decentralizáció jegyében.

 

„A közvetlen gerincjáratok számának növelése, ezáltal a szállítások további optimalizálása a cégcsoport valamennyi tagjánál jellemző irány. Magyarország elsősorban a balti államok, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia és Bulgária alkotta csoportban törekszik még nagyobb lefedettségre és diverzifikációra. Ennek oka, hogy általában az egymással szomszédos országok esetében jellemző olyan volumenű árucsere, amely indokolttá teszi a kisebb, regionális depók bekapcsolását a hálózatba, mintegy csillagpontos rendszert létrehozva” – mondta Wojciech Mlynarczyk, a Raben Trans European Hungary Kft. nemzetközi szállítmányozási üzletágvezetője. „Folyamatosan azonosítjuk az újabb lehetőségeket, és ahol észszerűnek látjuk, újabb vonalakat indítunk. Az új modellünk ugyanakkor nem felváltja, hanem bővíti az eddigi rendszerünket, a legnagyobb központi raktárak szerepe továbbra is kiemelt fontosságú, hiszen a legjelentősebb forgalom továbbra is ezek között zajlik.” – tette hozzá.

 

A Raben Trans European Hungary Kft. az új opció révén kedvezőbb feltételekkel kínálhatja nemzetközi gyűjtőszállítmányozási szolgáltatásait. A vállalat arra számít, hogy az érintett országok viszonylatában a következő években megduplázhatja a szállított áruk mennyiségét.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09