Magyar informatikusok kiemelkedő sikere Grazban
A múlt héten Grazban lezajlott a szakmák Európa bajnoksága, a EuroSkills 2021. A versenyen 31 ország közel 400 fiatal szakembere mérte össze szakmai tudását 38 szakmában. A 26 fős magyar csapat négy arany, egy ezüst, egy bronz, valamint hat kiválósági éremmel tért haza, továbbá a bemutató szakmákban is született egy ezüst- és egy bronzérem. A kiemelkedő eredményből a két informatikai szakma képviselői is alaposan kivették a részüket. A rendszerüzemeltető csapat - Papp Ádám és Bóné Áron - szoros küzdelemben lett második, míg a webfejlesztőknél Mérő Bálint magabiztos versenyzéssel szerezte meg az aranyérmet.
Az EuroSkills versenyen 26 éves kor alatti fiatal szakemberek vesznek részt, a tagországok a saját nemzeti válogatójukon választják ki, hogy az egyes szakmákban ki képviselheti az országot. Magyarországon a szakmai versenyek koordinálását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara látja el, de a válogatók megszervezése, valamint a nemzetközi versenyre történő felkészítés ipari szereplők és szakmai szervezetek támogatásával zajlik. A EuroSkills-t kétévente rendezik meg, a köztes években a WorldSkills-re, vagyis a szakmai világbajnokságra kerül sor. Mindkét rendezvényre jellemző, hogy látványos nyitóünnepséggel kezdődik, több tíz- vagy százezer látogató előtt, 3-4 napon keresztül vetélkednek egymással a fiatal szakemberek, majd egy ünnepélyes záróceremónián adják át az érmeket a legjobbaknak. A magyar informatikusok hagyományosan jól szerepelnek a nemzetközi versenyeken, a korábbi években számos érmet gyűjtöttek be fiatal szakembereink.
Mérő Bálint webfejlesztő versenyző a dobogó legfelső fokán (forrás: HTTP Alapítvány)
Három éve Budapest volt gazdája a szakmák Európa bajnokságának, és már ott is szép eredményt értek el a magyar informatikusok. A következő európai seregszemle eredetileg 2020 őszén lett volna Ausztria szervezésében, de a pandémiás helyzet miatt egy évvel eltolódott a rendezvény.
A két informatikai szakmában a nemzeti válogató még 2019-ben lezajlott, így a kiválasztott versenyzők számára több mint két év állt rendelkezésre a felkészüléshez. Mérő Bálint a webfejlesztőknél harcolta ki az indulás jogát. Ő a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában szerezte meg az alapokat, majd diáktársaival közösen nekiállt egy online feladatlapkészítő alkalmazás fejlesztésének. A Redmenta névre keresztelt rendszer ma már az egyik legszélesebb körben használt, online tesztek készítésére szolgáló webes szolgáltatás.
Mérő Bálint webfejlesztő verseny közben (forrás: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara)
A rendszerüzemeltető Papp Ádám a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnázium tanulója volt, jelenleg a GetCon Hungary Zrt. junior szakembere. Eredetileg a Gloster Kft-nél dolgozó, a 2019-es kazani világbajnokságon kiválósági érmet szerző Mészáros Bálint volt a csapattársa, de miután Bálint nem tudta vállalni a pandémiás helyzet miatt megváltozó felkészítési ütemet, a helyére új versenyző érkezett. Bóné Áronra, a váci Boronkay György Műszaki Szakgimnázium volt tanulójára, valamint a WorldSkills 2022 válogatóverseny 2. helyezettjére esett a választás, aki tudásban és tapasztalatban hamar felzárkózott csapattársa mellé.
A tréning mindkét szakma esetében a HTTP Alapítvány irodájában zajlott, a fiatalok összesen 190 munkanapot töltöttek Csőke János, illetve Sisák Zoltán szakértők irányítása mellett intenzív felkészüléssel. A rendszerüzemeltetők Linux és Windows szerverek telepítését és felügyeletét, valamint Cisco eszközökből álló hálózatok beállítását gyakorolták. A webfejlesztő szakmában backend, frontend, valamint tartalomkezelő rendszerek fejlesztési feladataival folyt a felkészülés.
A grazi verseny nagyon izgalmasan alakult. Az informatikai rendszerüzemeltetőknél Ádám és Áron az első napon nagyot ment: a rendkívül ritkának számító 100%-os teljesítménnyel zárták a linuxos első napot. A Windows szerveres második és a ciscos harmadik nap is jól sikerült, de ekkor már a vetélytársak is kitettek magukért. Sejthető volt, hogy dobogóra állhatnak a fiúk, csak az nem volt biztos, hogy annak melyik fokára. A rendkívül kiélezett versenyben, a száz pontos értékelési skálán alig két ponttal lemaradva a francia csapat mögött, végül második lett a magyar informatikus duó.
Az informatikus versenyzők és szakértők az eredményhirdetés után. Balról-jobbra: Csőke János informatikai rendszerüzemeltető szakértő, Bóné Áron informatikai rendszerüzemeltető versenyző, Papp Ádám informatikai rendszerüzemeltető versenyző, Sisák Zoltán webfejlesztő szakértő, Mérő Bálint webfejlesztő versenyző (forrás: HTTP Alapítvány)
Bálint a webeseknél rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Az első napon, amikor kizárólag frontendes feladatok voltak, a pontok nagy részét begyűjtötte, és mint utóbb kiderült, már ekkor az élre ugrott. Másnap a backend fejlesztésé volt a főszerep, ami Bálint kimondott erősségének számított. Ennek megfelelően itt is az egyik legjobb produktum lett az övé, csupán a francia versenyzőnek lett tizedekkel jobb értékelése. A harmadik napon az előző napi backendhez illeszkedő felhasználói felületet, valamint egy webhelyet kellett elkészíteni WordPress tartalomkezelő rendszer segítségével. A magyar webfejlesztő versenyző ezekben is kiemelkedőt nyújtott, így Mérő Bálint végül nagy fölénnyel szerezte meg az aranyérmet.
Jövőre Sanghaj ad otthont a világbajnokságnak, ahol szintén ott lesznek fiatal informatikusaink. Az új versenyzők felkészítése már megkezdődött. Reméljük ők is bebizonyítják, hogy a magyar informatikus szakemberek a világ legjobbjai között vannak.
Az informatikus versenyzők felkészítését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara partnereként a HTTP Alapítvány, a GetCon Hungary Zrt., a Gloster Infokommunikációs Nyrt., az AutSoft Zrt., a BME VIK Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék, valamint a Cisco Magyarország támogatta.
Videó az eredményhirdetésről
Kapcsolódó cikkek
- Akár 100 millió forintos bevételkiesést is okozhat egy vállalatnál az IT munkaerő hiánya
- Az informatikusok elárulták, mi tartaná itthon őket
- Informatikusok, valójában mit szeretnétek?
- Valóban elköltözhet az informatikusok jó része a KATA megszűnése miatt
- Csodálkozunk, hogy elmennek az informatikusok?
- Tömegesen dolgoznának itthonról külföldre a magyar informatikusok
- Mi kell ahhoz, hogy itthon maradjanak az IT-szakemberek?
- Fejlesztőknek hirdetett versenyt a Huawei
- IVSZ: A digitális munkaerő elvándorlását okozza a KATA átalakítása
- Újra keresik az év webshopjait
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.