A jövő digitális munkakörnyezetét fejleszti a Unisys

forrás: Prím Online, 2022. június 13. 18:52

A Unisys egy világszerte ismert, információtechnológiát szolgáltató nagyvállalat, amely több mint tizenöt éve a magyar informatikai piac egyik legismertebb szereplője. A cég most bejelentette, hogy 2022 első negyedévében több olyan projektre kapott megbízást új ügyfelektől, amelyek a digitális munkahelyek kiépítését helyezik középpontba.

Egy globális technológiai vállalat digitális munkahelyi megoldások teljes skálájának biztosítására szerződött a Unisysszel. Az együttműködés keretében a szolgáltató biztosítani fogja a modern eszközkezelést, a munkatársak közötti zökkenőmentes együttműködést, az intelligens munkahelyi szolgáltatásokat. A partnerség „munkahely mint szolgáltatás” (WaaS) konstrukcióban valósul meg: ennek lényege, hogy az ügyfél felhőkörnyezetetben hozza létre alkalmazottai számára a digitális munkakörnyezetet, magába foglalva az összes szükséges szoftver telepítését, beállítását, üzemeltetését és támogatását.

 

A Unisys szerződést kötött egy nagy latin-amerikai pénzintézettel is, amely már korábban is a cég ügyfele volt, a biztonságos digitális munkahelyi megoldások, valamint a felhő- és infrastrukturális megoldások széles skálájának biztosítására. Emellett az Unisys fogja végezni egy globális marketing- és kommunikációs vállalat legnagyobb európai adatközpontjának nyilvános felhőbe történő migrálását is, növelve az ügyfél működési hatékonyságát, biztonságát és agilitását.

 

 

„A digitális munkahelyi megoldások terén olyan új és jelenlegi ügyfelekkel kötünk szerződéseket, akik a technológia segítségével szeretnék átalakítani alkalmazottaik munkahelyi alkotott elképzeléseit – húzta alá Maureen Sweeny, az Unisys kereskedelmi igazgatója és vezető alelnöke. – A felhő- és infrastruktúraszolgáltatások esetében pedig az ügyfelek nemcsak azért választják az Unisyst, hogy segítsük őket a többfelhős környezetre való átállásban, hanem azért is, hogy teljes körűen kihasználhassák a felhőökoszisztéma által nyújtott előnyöket.”

 

A jövő munkahelyének fejlesztése Budapesten

A Unisys Hungary szolgáltató központja folyamatos fejlődése révén egyre sokrétűbb szolgáltatásoakt kínál, beleértve a digitális munkahely megoldásokat is. A magyarországi központ továbbra is dinamikusan fejlődik, folyamatos az érdeklődés új, potenciális nagyvállalati ügyfelek részéről új szolgáltatások kapcsán. A Unisys a pályakezdő pozícióktól a vezetői szintekig kínál kihívásokkal teli, felelősségteljes pozíciókat, többek között ügyfélkapcsolati és informatikai területekre is.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36