Allianz: 10-ből 6 elektromos autó céges

forrás: Prím Online, 2023. december 8. 15:57

Az elektromos hajtású járművek iránti kereslet folyamatosan nő hazánkban – a Belügyminisztérium legfrissebb statisztikái alapján 82 277gépkocsi közlekedik zöld rendszámmal a magyar utakon. Az e-autók számával párhuzamosan a rájuk szabott biztosításokra is nő a kereslet. Az Allianz egy éve vezette be elektromos gépjárművekre szabott biztosítási fedezeteit, melynek alkalmából összegyűjtötte az elmúlt év statisztikáit és tapasztalatait.

Az elektromos autók elterjedését novembertől újabb fejlesztési programmal támogatja a kormány, melynek keretében 60 milliárd forintot szánnak a töltőhálózat fejlesztésére és járművásárlás támogatásra. A Datahouse adatai alapján a forgalomba helyezett autók nagyrésze még mindig dízel- vagy benzinmeghajtású, a hibrid autók aránya mintegy 1,5 százalékkal, míg az elektromos járművek részaránya 0,5 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben. Idén októberben pedig közel 25 százalékkal több elektromos és plug-in hibrid járművet helyeztek forgalomba az előző év azonos időszakához képest. A gyártók közül tavaly még kimagaslóan a BMW vezette a listát, idén viszont már osztozik az élmezőnyön a Teslával és a Mercedesszel.

 

A technológia fejlődésével a biztosításkötés is egyszerűbb 

 

Néhány éve még nehézséget jelentett a biztosítóknak, hogy megfelelően beárazzák az elektromos járműveket, és még ma is vannak olyan társaságok, amelyek nem adnak ajánlatot olyan modellekre, amelyek hivatalos javítását Magyarországon nem lehet elvégezni. Ám jellemzően már egyre kevésbé jelent gondot a biztosítóknak akár még a legújabb típusok beárazása is. 

 

„Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nemzetközi kapcsolatrendszerüknek köszönhetően már az új típusok hazai bevezetése előtt tapasztalatokat tudunk szerezni az egyes járművekről és azok javítási költségeiről, és ennek a tudásnak a birtokában az ismeretlen kockázat magas árazása helyett akár sokkal kedvezőbb díjakat is tudunk kínálni” – mondta Töreky Gábor, az Allianz Hungária Zrt. gépjármű-biztosítási portfóliómenedzsment osztályának vezetője.

 

Freepik

 

Nőtt a vidéki vállalatok penetrációja

 

Az elektromos és plug-in hibrid járművekre kötött biztosítási szerződések száma folyamatosan növekedett az elmúlt években az Allianznál, az e-autókra szabott fedezetek bevezetése óta több mint 20 százalékkal. A szerződések alapján az új autók dominálnak a biztosításoknál: 60 százalékban 1 évnél fiatalabb autókra kötik a tulajdonosok, 30 százalékban 1-5 éves, 10 százalékban pedig 5-10 éves autókra. 

 

A biztosító adataiból jól látszik, hogy egyre több cég számára fontos, hogy a flottájukban e-autók legyenek, ugyanis a náluk szerződők 59 százaléka jogi személy. A magánszemélyek jórésze (40 százaléka) 30 év feletti, a 17-29 éves korosztály aránya pedig 1 százalék. Emellett a növekvő vidéki penetráció is jól kirajzolódik, mivel a biztosítások 53 százalékát vidéken kötik, 47 százalékát pedig a fővárosban, illetve Pest vármegyében.

 

A magas javítási költségek, az assistance és a lopások miatt kötünk biztosítást

 

Az Allianznál a casco biztosítások járműkárainak mintegy 15 százaléka már elektromos/hibrid/plug-in hibrid járművekben keletkezik. A vállalat tapasztalatai szerint a villanyautósok közül legtöbben azért tartják fontosnak a biztosítást, mert a speciális szaktudást, felszerelést igénylő helyreállítási munkák magas költségeit a biztosító nagy részben átvállalja. A hagyományos meghajtású járművekkel szemben ugyanis az elektromos/hibrid/plug-in hibrid járművek helyreállítása átlagosan 30-40 százalékkal többe kerül az alkatrészárak és a speciális tudást igénylő javítási munkadíjak miatt.

 

Ezenkívül a műszaki meghibásodás esetén nyújtott assistance szolgáltatás és a lopáskártól való félelem motiválja legjobban az autótulajdonosokat. A vállalat szakértői emellett úgy látják, hogy rendkívüli mértékben felértékelődött az ügyfeleknél a biztosító által kínált magas javíthatósági határ és a komplex fedezeti kör, valamint az egyszerű, fix összegű önrész.

 

„Egy jól megválasztott, elektromos autókra szabott gépjárműbiztosítás óriási segítséget nyújthat. Ha például valakinek lemerül az akkumulátora útközben, a biztosítási csomagjainkban elérhető közúti assistance szolgáltatás részeként töltőautót küldünk a helyszínre, vagy ha az éppen nem elérhető, akkor vállaljuk a vontatás megszervezését és költségét a legközelebbi megfelelő töltőállomásig. Meghibásodás vagy baleset esetén műszaki kollégáink megpróbálják helyben javítani az autót, de amennyiben ez nem lehetséges, akkor biztonságos helyre vontatják, és az Allianz partneri hálózatában elérhető megbízható szakszervizbe szállítják. Emellett a biztosítás fedezetet nyújt az utasok más helyre szállításának megszervezésére és költségeire is 50-100 km-es távolságon belül. Ha a javítás valamilyen okból nem lehetséges, akár négy napra csereautót is biztosítunk” – hangsúlyozta az Allianz Hungária biztosítási szakértője. „A biztosítás azokra az esetekre is védelmet nyújt, ha a töltőkábel, a falitöltő, az adapterek vagy a jármű más töltőberendezése, illetve az akkumulátora véletlenül megsérül, tűz éri vagy ellopják. Az akkumulátor esetében akkor is, ha azt külön lízingeljük” – tette hozzá Töreky Gábor.

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán

Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere. 

2024. november 23. 17:11

OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat

Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében.  Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.

2024. november 21. 16:35

Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte

Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.

2024. november 20. 15:10

Kávét rendel majd az LG autós asszisztense, ha fáradt a sofőr

Az LG Electronics (LG) bemutatta a fejlett autóipari technológiai koncepciókat felvonultató Mobility Labworks sorozat legújabb tagját, a jövő önvezető autóiba szánt Digital Cockpit gamma elnevezésű megoldást. Az alfa és beta modellek tavalyi debütálása után ez a harmadik az innovatív digitális interfészek sorozatában, amelyek izgalmas bepillantást nyújtanak a mobilitás jövőjébe.

2024. november 19. 11:35

Rangos szabadalmi díjat nyert az LG innovatív megoldása

Valószínűleg minden autóvezető találkozott már azzal a szituációval, amikor egy komplex csomópontban, bonyolult kereszteződésnél, ismeretlen útvonalon a megszokottnál nagyobb kihívást jelent a tájékozódás, a továbbhaladáshoz szükséges távolságok vagy az irányok azonosítása.  Az LG Electronics (LG) által kifejlesztett kiterjesztettvalóság-technológia (AR) éppen erre kínál megoldást, mégpedig úgy, hogy az autóba épített kijelzőn egyértelmű, az irányokat mutató, könnyen értelmezhető utasításokat, illetve különböző vezetési forgatókönyveket jelenít meg 3D-s grafikák generálásával.

2024. november 14. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40