K&H: a digitalizáció áll a cégek figyelmének középpontjában

forrás: Prím Online, 2024. január 2. 13:55

A K&H hatodik féléve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását. A kutatás adataiból képzett K&H innovációs index 2023 második félévében 29 pontra emelkedett, ami ugyan egy ponttal magasabb az előző félévben mért mélypontnál, de még így is az átlagosnál gyöngébbnek nevezhető.

 

  • Innováció terén nem jeleskednek a hazai cégek, de a digitális átállást nagyon is komolyan veszik
  • A hazai vállalatoknak mindössze egyhatoda tervezi új termék vagy szolgáltatás bevezetését az elkövetkező egy évben
  • Változatlanul a 4 milliárd forint feletti árbevételű cégek a legaktívabb innovátorok
  • A cégek több mint egytizede (11 százaléka) alkalmazza a mesterséges intelligenciát

 

Az adatok közül egyértelműen kiemelkedik a digitális átállás témaköre, mert a felmérésből az derül ki, hogy a cégek fele ezen a téren továbbra is dinamikusan fejleszt. Kevésbé jellemző a már meglévő szoftverek összekapcsolása, mint régebben, és a távmunkára való felkészítés is a korábbi szint felére esett vissza – ám ez könnyen magyarázható azzal, hogy amelyik cég ezt akarta, az már korábban meg is tette.

 

A cégek alkalmazottainak 60 százaléka használ számítógépet a munkájához. Közülük folyamatosan növekszik az internethasználók aránya, ami immár eléri a 74 százalékot (ez az arány 2021 első félévében még csak 49 százalék volt). Évről évre növekszik a munkájukhoz hordozható informatikai eszközt használók aránya, ami 2023 második félévében elérte az 56 százalékot (ez az arány 2021 első felében még csupán 39 százalék volt).

 

A digitalizációban rejlő lehetőségeket a cégek igyekeznek minél jobban kihasználni. Egyre elterjedtebb, és jelentős fejlődést mutat (16 százaléka), hogy a cégek részletesen kielemzik a felgyűlt nagy mennyiségű digitális adatot (Big Data-elemzés). Ugyancsak növekvő tendenciát mutat az okoseszközökből és szenzorokból kinyert adatok elemzése, amelyet immár a vállalatok közel harmada (28 százaléka) felhasznál, érdekes módon az ugyanezen eszközökből kinyerhető geolokációs adatok egyre kevésbé kelti fel a figyelmüket.

 

Freepik

 

Évről évre csökken azoknak a cégeknek az aránya, amelyek kielemzik a közösségimédia-adatokat (például a kommenteket). Két éve még a cégek egytizede figyelte a közösségi média híráramát, ma már pusztán 1 százalékuk jelezte ezt a tevékenységét.

 

Folytatódik a mesterséges intelligencia térhódítása, immár a cégek több mint egytizede (11 százaléka) alkalmazza az új technológiát. Jellemzően kevés cég (2-5 százalék között) használja a mesterséges intelligenciát előrejelzésre, optimalizálásra, vizuális adatok feldolgozására, illetve arc- és képfelismerésre, vagy önvezérlő gépek alkalmazására. Beszédfelismerésre, gépi fordításra vagy chatbot-ként ismét a cégek mintegy 5 százaléka használja a mesterséges intelligenciát. Ez ugyan jelentős emelkedés a félévvel ezelőtti mélyponthoz képest, de csak visszatérést jelent a két évvel ezelőtti szinthez képest.

 

Három félévnyi mélypontot (3-4 százalékot) követően 2023 második félévében már a vállalatok 10 százaléka számolt be arról, hogy folyamatautomatizálásra használja a mesterséges intelligenciát.

 

„Láthatóan a cégek még csak próbálgatják, hogy mire is alkalmas a mesterséges intelligencia” – nyilatkozta Németh Balázs, a K&H, Az év legjobb digitális bankja innovációs vezetője, aki kiemelte, hogy mind a személyre szabott ajánlatok kidolgozása, mind a kockázatkezelés és csalásfelismerés tavalyi fellendüléséhez képest most mérsékeltebb használatot jeleztek a vállalatok, de a történetnek szerinte itt még messze nincs vége. Az innovációs szakember hangsúlyozta, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezetben – a visszaeső kereslet és a növekvő költségek mellett – a cégek egyelőre inkább a háttérfolyamatokra koncentrálnak. Igyekeznek feltárni belső tartalékaikat, és saját működésüket észszerűsítik, amihez nagy segítséget nyújthat a mesterséges intelligencia alkalmazása.

 

A K&H innovációs index módszertana

A K&H 2021 óta közli az innovációs indexet. A 2023. évi második adatgyűjtésre 2023. szeptember 18-a és október 10-e között került sor. A K&H 360 olyan közepes és nagyvállalat innovációért felelős képviselőjét kérdezték meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot. Az 52 kérdésből álló kérdéssorból összesen 4, úgynevezett kompozit alindexet hoztak létre, amelyek a már megvalósult, a tervezett, valamint a digitális innovációkról, illetve a cégek innovációs stratégiájáról adnak képet. Ezeknek az alindexeknek a súlyozott átlagából képezik a K&H innovációs indexet, amelyben legnagyobb súlyt – 50 százalékot – a jövőben tervezett innovációk kapják. Így a K&H innovációs index segít képet alkotni arról, hogy a cégek milyen területeken tartják kulcsfontosságúnak versenyképességük fokozását.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36