Újabb támogatásokról döntött a Médiatanács

forrás: Prím Online, 2024. szeptember 5. 18:30

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa pályázati eljárásai révén rendszeresen hozzájárul médiaszolgáltatók működéséhez és médiatartalmak készítéséhez. Szeptemberi első ülésén a testület többféle támogatás odaítéléséről is döntött. Az NMHH három esetben is a letelepedés helye szerint joghatósággal rendelkező társhatósághoz fordult amiatt, hogy a külföldön bejegyzett médiaszolgáltatók tévesen klasszifikálták a Magyarországon elérhető műsoraikat.

Összesen közel 81 millió forint sorsáról döntött a Médiatanács a RÁDIÓÁLLANDÓ2024 pályázat második fordulójában. A hírműsorok, közérdekű szolgáltató magazinműsorok, valamint tematikus magazinműsorok készítéséhez nyújtandó támogatás keretében 23 kereskedelmi és közösségi médiaszolgáltató között csaknem 73 millió, míg 3 kisközösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltató között több mint 7 és fél millió forintot osztott szét a testület a bírálóbizottság javaslata nyomán.

 

A Médiatanács pályázati eljárás keretében évről évre támogatást nyújt a magyarországi közösségi médiaszolgáltatások működéséhez is. A REZSI2024 pályázati eljárás négy fordulójában 69 pályázónak több mint 450 millió forint támogatást ítélt meg a testület.

 

Baranyai rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek kereskedelmi jellegű használatára indított pályázati eljárások ügyében is döntéseket hozott a Médiatanács szeptember 3-i ülésén. A Villány 100,9 MHz, illetve a Pécs 90,6 MHz rádiós frekvenciák használatára egyedüliként a jelenlegi médiaszolgáltató, a MAMBÓ RÁDIÓ Kft. nyújtott be pályázati ajánlatot. Mivel ezek megfeleltek a törvényi és a pályázati követelményeknek, ezért a testület mindkét eljárásban az egyedüli pályázó MAMBÓ RÁDIÓ Kft.-t hirdette nyertesnek.

 

A Médiatanács ugyanezen az ülésén megállapította, hogy a Rádió 1 szolgáltatója három alkalommal sem tett időben eleget a Balázsék című műsorszám egy-egy adásával kapcsolatban a jogsértés tényéről tájékoztató közlemény közzétételére vonatkozó kötelezettségének, amelyet a testület a kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése miatt, bírság kiszabása mellett rótt ki a médiaszolgáltatóra. A mulasztás miatt a szolgáltatót esetenként 100 ezer, összesen 300 ezer forint megfizetésére kötelezte a Médiatanács.

 

Az NMHH három ügyben is a joghatósággal rendelkező társhatósághoz fordult külföldön bejegyzett médiaszolgáltatók által tévesen megválasztott korhatár-besorolás okán.

 

A hatóság hivatalból vizsgálta a Való Világ 12. szériájának július 18-i, 24 órás közvetítését az RTL+-on, amely nagy sajtóvisszhangot váltott ki amiatt, hogy a streamingcsatornán látható volt egy jelenet, amelyikben az egyik férfi játékos női játékostársával erőszakoskodott, megalázó helyzetbe hozva ezzel. A hatósági ellenőrzés alapján – a magyar szabályozás szerint – felmerült az emberi méltóság, valamint a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő bemutatásának tilalmára vonatkozó rendelkezések sérelme. A hatóság értesítette a luxemburgi társhatóságot a vélelmezett jogsértésekről, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére.

 

A holland társhatósághoz a Netflixen elérhető Wednesday című sorozat 1. évad 1. epizódjával kapcsolatban fordult az NMHH. Amennyiben ugyanis a médiaszolgáltató magyar joghatóság alá tartozna, az érintett műsorszám a IV. korhatári kategóriába (tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott) sorolandó lenne, tekintettel az erőszakos jelenetek realisztikus és részletező ábrázolására, azonban az epizódot a médiaszolgáltató tizenhárom éven felülieknek ajánlott minősítéssel látta el. A streamingfelületen ráadásul a korhatári kategória kizárólag akkor válik láthatóvá, amikor a felhasználó a műsorszám ikonjára kattint, holott a magyar szabályozás szerint a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatás műsorkínálatát tartalmazó felületen valamennyi műsorszám minősítését jól látható módon fel kell tüntetni.

 

A cseh joghatóság alá tartozó AMC TV-n június 5-én 22 óra 32 perces kezdettel sugárzott, korhatáros reklámszpotot is tartalmazó reklámblokk esetében a képernyőn korhatárjelzés nem jelent meg, és korhatárra történő figyelmeztetés sem hangzott el, így a magyar szabályozás szerint a reklámszpot formailag az I. korhatár-kategóriában („korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető”) került közzétételre. Mivel azonban a műsorszám a hatósági ellenőrzés alapján az V. korhatár-kategóriába (tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott) tartozna, a hatóság értesítette a cseh társhatóságot a vélelmezett jogsértésről, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére.

 

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A TikTok és a YouTube a tinédzserek első számú mobilos platformja

Mintegy négy órát töltenek telefonjuk képernyője előtt egy átlagos napon a 16–35 évesek, ennek csaknem felét közösségi médiumok alkalmazásai teszik ki – egyebek mellett ez derült ki az NMHH friss kutatásából. A fiatal felnőttek digitáliseszköz-használati szokásait vizsgáló reprezentatív tanulmány a megszokott online kérdőíves felmérés mellett szoftveres adatgyűjtéssel, objektív készülékhasználati adatok elemzésével is dolgozott a minél megbízhatóbb eredmények érdekében.

2024. december 3. 18:37

A jövő programozói versenyeztek

A régió legjobb egyetemista és középiskolás programozói mérték össze tudásukat a Debreceni Egyetem Informatikai Karán rendezett Regionális Programozói Csapatversenyen. A résztvevők számot adhattak arról, rendelkeznek-e naprakész informatikai tudással és hogyan tudnak csapatban dolgozni.

2024. december 3. 16:54

Az AI használata a munkavállalók 22%-át érinti a magyar ingatlanpiacon

A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és építőiparban dolgozók 60%-a mindhárom piacon kifejezte, hogy szívesen elsajátítaná az új technológia alkalmazását.

2024. december 3. 15:10

Örökíts meg minden téli pillanatot a LAMAX új akciókameráival

Három új akciókamerával frissítette kínálatát a LAMAX. Kompakt és strapabíró kialakításuk és mellékelt kiegészítők révén az új akciókamerák minden terepen megállják helyüket. A kamerák a csomagolásban megtalálható vízálló tokkal a havas és vizes kalandok közben is jól teljesítenek, a tokokkal akár 40 méteres mélységig merülhetünk velük. Ugyanakkor a LAMAX W9.2 és a LAMAX 10.2 modellek esetén a kameraváz is vízálló, így tok nélkül 12 méteres mélységig is bírják a víz alatt.

2024. december 3. 13:35

Az állam megteheti, hogy digitalizál, kérdés, hogy miként fogjon hozzá

A modern közigazgatás támogatja a modern gazdaságot, és a kormányok és a közszféra szervezetei is haladnak a digitális átalakulás útján. Most azonban gyorsítaniuk kell a tempón, és dolgozniuk kell azon, hogy megfeleljenek állampolgáraik elvárásainak. A KPMG a Global Tech Report 2024 adatai alapján igyekezett választ adni a digitális közigazgatással kapcsolatos aktuális kérdésekre, és felvázolni azokat a lehetséges lépéseket, amelyeket a kormányzati tisztviselők tehetnek meg a digitális átalakulás érdekében. Az adatok 118 kormányzati technológiai vezető és döntéshozó válaszain alapulnak, többségében (60%) Európából, továbbá Ázsia és a Csendes-Óceán térségéből (21%), valamint Észak-, Közép- és Dél-Amerikából (19%).

2024. december 3. 12:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40