December 10-én indul a kormányzati portál!

MTI Sajtóadatbank, 2001. november 24. 08:57
December 10-e után vehetik igénybe az érdeklődők a kormányzati portál szolgáltatásait - jelentette be egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen Takács Viktor, a kormányzati portál főszerkesztője.
A http://www.ekormanyzat.hu címen elérhető oldal technikai háttere tíz napja készült el. A főszerkesztő hozzátette: jelenleg az adatfeltöltés, valamint a tartalmi és funkcionális összehangolás zajlik.

A szeptemberben lezárult kivitelezési pályázatot az IBM Magyarország Kft. és három alvállalkozója, a IQSoft Rt., a MÁV Informatika Kft. és a Webigen Rt. nyerte. Az előkészületek bruttó 30 millió forintba, a technikai infrastruktúra 635 millió forintba, a 2001. évi működés költsége pedig 210 millió forintba kerül.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a portál ügyintéző funkciót tölt be, például cég-, gépjármű-, illetve ingatlaninformációk találhatók majd az oldalon.

A készítők kiemelték, hogy fontos szerepet kap az interaktivitás a portálon. Folyamatosan mérni fogják a látogatói igényeket és eszerint fejlesztik majd a portált.

A tájékoztatón Takács András István, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) főosztályvezető-helyettese a http://www.kormany.hu című honlapot mutatta be, ahol a kormányzati munkával kapcsolatos információk találhatók. Emlékeztetett arra, hogy 1999-ben már megkezdte működését a Miniszterelnöki Hivatal önálló honlapja, a http://www.kancellaria.gov.hu címen. A kormányoldalak gondozását tartalmilag a MeH sajtófőosztálya végzi.

Október 30-tól érhető el a világhálón a magyar miniszterelnök megújult, hivatalos weboldala a http://www.miniszterelnok.hu címen. Az oldal híreket tartalmaz a kormányfő közszerepléseiről és a vele kapcsolatos nyilvános eseményekről. Archívum segítségével visszakereshetőek a miniszterelnök korábbi szereplései is.

Vass Gábor, a honlapot készítő és üzemeltető cég, az Algoritmic Kft. ügyvezetője jónak nevezte az oldal fogadtatását, mint mondta: napi látogatottsága átlagosan 90 ezer oldalletöltés felett szokott lenni.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36