Indul a JetCAPS

, 2001. november 25. 07:25
Az idén tízéves ControllTraining Kft. új üzletág indításával ünnepli a kerek évfordulót, novembertől a Hewlett-Packard egyedüli hazai JetCAPS-partnereként konzultációs és megoldásszállítói feladatokat is ellát, s egyben speciális nyomtatási megoldásokat kínál partnereinek. Az ismert cég az egyik legjelentősebb hazai informatikai oktatási vállalkozás, éves árbevétele az alapítás óta eltelt tíz esztendőben negyedmilliárd forintra növekedett, oktatótermeiben több mint harmincezer tanuló fordult meg.
A JetCAPS program a több száz nyomtatási megoldás közül a Hewlett-Packard által tesztelt és kiválasztott termékeket fogja össze. A kialakult gyakorlat szerint a hardver- és szoftverfejlesztő cégek megoldásait minden országban egy kizárólagos JetCAPS-partner forgalmazza, e szakértelmet feltételező feladattal Magyarországon a ControllTraining Kft.-t bízták meg. Feladata a gyártókkal való kapcsolattartás, a termékek importálása és árusítása, a megoldások integrálása, illetve az eladást követő terméktámogatás.

A Magyarországon elterjedt nyomtatási környezeteket figyelembe véve a ControllTraining szakértői szerint elsősorban hat területen várható kiemelt kereslet, mivel a cégek nyomtatással kapcsolatos elvárásai jelentősen eltérnek, s ezek nem oldhatók meg maradéktalanul a printerek és szoftverek gondos kiválasztásával.

A kiemelt nyomtatási megoldások közé sorolható a vonalkódnyomtatás, az elektronikus űrlapnyomtatás, a nagygépes kapcsolódás, a speciális papírkezelés, a nyomtatásiköltség-követés, valamint a nyomtatófürt - ez utóbbi megoldás 100-150 oldal/perces nyomtatást tesz lehetővé kisebb sebességű eszközök közös munkájával.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32