Kuba blokkolta az ellenzéki weboldalt

Kiss Ádám Zoltán, 2001. december 16. 20:35
Kubai disszidensek információi szerint a Fidel Castro vezette kubai kormány egy héttel az első olyan weboldal létrejötte után, melyet ellenzéki aktivisták üzemeltetnek, megkezdte az oldal elérhetőségének korlátozását.
Martha Beatriz Roque, aki politikai izgatásért közel három évet ült kubai börtönökben, majd tavaly szabadult, elmondta, hogy a kormányzat, mivel nem tudja megcáfolni az oldalon található kijelentéseket, erőszakhoz folyamodik. Az oldal, mely a www.cubaicei.org címen található, nem elérhető Kubából, de a világ többi részéről igen. A Cubaicei a független gazdasági szakértők kubai intézetének rövidítése, és a szervezettel kapcsolatban levő helyi 132 disszidens csoportot és 21 ezer aktivistát, valamint alternatív gazdasági, bírósági, családpolitikai, emberjogi programot vonultat fel. Az oldal készítői vállalták, hogy havonta friss gazdasági jelentést tesznek közzé az ország teljesítményéről, az első ilyen adatgyűjtemény jóval kedvezőtlenebb képet mutat, mint a hivatalos jelentések. Az oldalt a még kubai elérhetőségű első néhány napban 80 ezren látogatták meg.
Kulcsszavak: website politika kormány

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36