Prim Hírek

Közhely lenne bármelyik szolgáltató részéről egy olyan alapigazságot hangoztatni, hogy "a kommunikáció alapvető emberi igény". Nem is él vele senki, noha a beszélgetések, reklámüzenetek közé olykor becsempésznek hasonló gondolatokat. Az pedig már végképp furán és szokatlanul hangzana egy jelmondatban, hogy "a kommunikáció alapvető üzleti igény". Holott ez éppolyan igaz. Hiszen hogyan is értene szót egymással eladó és vevő, szolgáltató és ügyfele, hogyan találnának egymásra az együttműködésre szoruló vállalatok, s egyáltalán működne-e az üzleti világ szavak nélkül? Vagy inkább mondjuk így: bitek nélkül... Merthogy a kommunikáció egyre inkább elektronikusan, valamilyen távközlési eszközzel, távközlési úton zajlik. Ezért is nevezik telekommunikációnak.

A távközlés az elmúlt időszakban húzóágazattá vált - ez a szerencsés fejlemény azonban az érintettek mellett legfeljebb a gazdaságkutatókat érdekli. Rajtuk kívül viszont a gazdaságban több tízezer kisebb-nagyobb vállalkozás működik, több-kevesebb sikerrel. Van egy közös jellemzőjük: ma már egyikük sem létezhet (tele)kommunikáció nélkül.

Az úri szabó és a fazonigazítás

A távközlési szolgáltatások piacán a bőség zavarával küszködnek a kommunikálni kényszerülők. Megtalálható itt a mezei telefontól az internetes árurendelésen át a műholdas videokonferenciáig minden, mi szem-szájnak (és fülnek) ingere. Épp ezért a felhasználónak nemcsak választani, hanem olykor még eligazodni is nehéz. S ebben aligha segíthet a lehetőségek tételes felsorolása és fő paramétereik ismertetése. A felhasználónak ugyanis szintén megvannak a maga paraméterei, s az igények és lehetőségek összeillesztése már-már egy többdimenziós mátrixszámítás nehézségeivel vetekszik.

Könnyű dolga van annak az úri szabónak, akihez a megrendelő így állít be: ebből a halszálkamintás hozott anyagból kérem a divatlapban látható öltönyt háromgombos zakóval, mellénnyel. A jó szabó akkor sem jön zavarba, ha vendége azt kérdezi: a hétvégén vállalkozói bálba megyek, mit vegyek fel? De ha ez a vállalkozó azt sem tudja, hogy megy (vagy mennie kellene) a bálba, csak érzi, hogy valami nincs rendben a ruházatával, szabó legyen a talpán, aki kitalálja az optimális megoldást.

Következő számainkban részletesebben kitérünk arra, hogy kinek mit és mennyiért érdemes választania, előbb azonban átfogó képet próbálunk adni a felmerülő választási szempontokról és a lehetséges irányokról.

Természetesen megkerülhetetlen szempont, hogy milyen távközlési szolgáltatások érhetők el a piacon. Nem feltétlenül szempont, de megkerülhetetlen, hogy válasszunk a szolgáltatók közül, így az összképhez azok ismerete is szükséges. E két jellemzőnek (szolgáltató és kínálata) együttesen is lehet jelentősége, például akkor, ha a felhasználónak többféle igénye van, de egyetlen cégnél szeretne mindent megrendelni.

Míg a kínálat szempontjai elsősorban választási lehetőségeket takarnak, addig a keresleti (igény)paraméterek többnyire adottságként tekinthetők. Ilyen a cég tevékenysége, mérete, területi elhelyezkedése, kommunikációs kultúrája és szokásai, alkalmazott vagy igényelt távközlési módszerei, ügyfélkapcsolati gyakorlata és elképzelései, a kommunikáció szerepe, fontossága az üzletvitelben, a költségtakarékossági szempontok, üzletpolitikai, stratégiai elvek stb. Lám, így válik egyre árnyaltabbá a kép, így jelennek meg újabb dimenziók a piaci mátrixban.

A technológia csak a háttér

A távközlési szolgáltatások céljuk és technológiájuk szerint is sokfélék lehetnek. A műszaki megoldás alapvetően vezetékes (kábeles) vagy rádiós (mobil), de ennek nincs minden alkalmazásnál jelentősége, sőt a szolgáltató gyakran vegyíti a két technológiát anélkül, hogy a felhasználó abból bármit érzékelne. Például a mobiltelefóniában a készülékek egyértelműen "rádiótelefonok", mégis a hívások a két végpont között nagy valószínűséggel hosszabb utat tesznek meg vezetéken. Ennek ellenpéldájaként a vezetékes telefonhoz is gyakran alkalmaznak rádiós technológiát, s nemcsak fixen telepített végpontok elérésére (például RLL), hanem összevont forgalom gerincirányú továbbítására is. A végfelhasználó számára tehát csak az általa érzékelt vagy igényelt műszaki megoldásnál van jelentősége a technológiának. Utazás közben nyilván nem lehetne telefonálni vezetékes készülékről, a fix RLL-telefonról folytatott beszélgetésért pedig nem kérhetik a mobiltarifának megfelelő díjat.

A két említett technológiához képest nem igazán jelent újdonságot a műholdas távközlés, hiszen egyértelműen rádiós technológiát alkalmaz, mégis érdemes külön említeni, mert speciális szolgáltatások (is) épülnek rá (bár a vezetékes távközlésben szintén használják). A vezetékes technológia alfajának tekinthetők a kábeltelevíziós hálózatok, amelyek eredetileg tévéműsorok elosztására létesültek, de mai korszerű formájukban már adatátvitelre, internetezésre, sőt telefonálásra is alkalmasak. Az analóg és a digitális átvitel közötti különbséget használat közben gyakorlatilag nem érzékeli az előfizető, akárcsak a legújabb slágernek tekintett IP-platformnál, ám ez utóbbinál a számla kiegyenlítésekor örömmel állapíthatja meg, hogy egyfajta előnye mégis van a módszernek.

A felhasználót azonban elsősorban a távközlési szolgáltatások célja érdekli. Már a telekommunikáció alapjának tekinthető telefonnal kapcsolatban is több szempontot érdemes megfontolni. Például mekkora a vállalaton (házon) belüli, és mekkora a kimenő forgalom? A kimenő hívások milyen arányban irányulnak helybe, más településre vagy külföldre? Mekkora a bejövő hívások mennyisége és aránya? Vannak-e speciális célú hívások? A válaszok dönthetik el a vállalati alközpont (PBX) vagy esetleg call center alkalmazását, a fővonalak számát, az optimális tarifacsomag kiválasztását, esetleg a zöld- vagy kékszám használatát.

Mindezek jórészt a múlt év végén liberalizált nyilvános telefonszolgáltatások kategóriájába tartoznak, azaz bárhonnan bármelyik előfizetőt fel lehet hívni. Léteznek azonban zárt felhasználói összeköttetések, illetve rendszerek is. Ha egy előfizető tudja, hogy valamelyik fix végponttal (saját telephelyével vagy üzleti partnerével) rendszeresen nagy forgalmat bonyolít le, akkor érdemes lehet bérelt vonalat vagy akár hálózatot létesítenie, amely mindig a rendelkezésére áll. Ezzel azonban már túl is léptünk a telefonszolgáltatásokon, hiszen egy ilyen fix összeköttetés tetszőleges célra használható. Az adatátvitel pedig a szó szoros és átvitt értelmében is széles spektrumú: elfér benne a távérzékelésre való, másodpercenkénti néhány bites sebességtől az adatbázis-továbbításon és egyszerűbb videokonferencián át az Mbps-os nagyságrendű tévéképátvitelig sok minden.

A bérelt vonal speciális alkalmazása, amikor egy internetszolgáltatóval létesítenek ilyen összeköttetést. Ez szintén egyetlen fix végpontot jelent, ám azon keresztül az egész világ(háló) megnyílik a felhasználó előtt. Ezzel viszont az internetszolgáltatások területére léptünk, ahol hozzáférések, sebességek, e-mail címek, webtárhelyek várnak bennünket. S újabb technológiai lehetőségek, hiszen a hagyományos modemes (dial-up) és a bérelt vonalas netezés mellett megjelenik a telefonvonalra épülő, ám jóval nagyobb sebességű ADSL, valamint a képességében ezzel összemérhető, kábeltelevíziós hálózaton alapuló hozzáférés.

Az eddig említett néhány, még mindig alapszolgáltatásnak tekinthető megoldáshoz kapcsolódnak az "extrák", az emelt szintű szolgáltatások, különleges alkalmazások. Ezekben majd a következő cikkeink mélyednek el. Addig is térjünk vissza a felhasználók adottságaihoz, a keresleti szempontokhoz.

Kommunikációs szituációk

Egy cég kommunikációs igényei nem feltétlenül a méretétől, sokkal inkább a profiljától függenek. Egy szabolcsi, több száz munkást foglalkoztató mezőgazdasági szövetkezet számára is fontos a kapcsolat, de nem ugyanolyan típusú, kapacitású, mint egy multinacionális cég ötfős budapesti képviseletének vagy egy brókerügynökségnek. Az sem mindegy, hogy ezer ember pénzintézetnél dolgozik-e, vagy autógyárban, mint ahogy egy nagy ügyfélkörrel rendelkező szolgáltatóvállalat igényei is mások, mint egy bevásárlóközponté. A telephelyek száma meghatározó lehet, mert valószínű, hogy mindegyiket be kell kapcsolni a vállalat vérkeringésébe, de az már korántsem mindegy, hogy a fiókirodák esténként küldenek egy napi jelentést, vagy pedig a helyi számítógépes hálózatok (LAN-ok) folyamatos munkakapcsolatban állnak egymással és a központtal.

Mások a kommunikációs elvárások ott, ahol jószerivel még tárcsás telefonnal hívják fel partnereiket, üzleti ügyeiket pedig szigorúan pecsétes papírokon, ajánlott levelekkel bonyolítják le, és megint mások ott, ahol mindennapos munkaeszköz az EDI vagy az X.400, és ahol a legnagyobb természetességgel, nyugalommal bízzák az internetre megrendeléseiket.

Egyformán járatosak lehetnek az infokommunikációban egy közüzemi szolgáltató és egy tévétársaság alkalmazottai, mégis teljesen más kapacitást és megoldást igényel a fogyasztásmérők távleolvasása, mint a képes riportok, vidéki tudósítások továbbítása. Nem ugyanarra van szüksége egy telefonmarketinges vagy közvélemény-kutató cégnek, mint egy elektronizált, digitalizált információkat fogadó táv-adatfeldolgozó központnak. Mások az igények annál a vállalatnál, ahol bár minden alkalmazott (számító)gépesített munkahelyen dolgozik, de kifelé csak néhány vezető kommunikál, és mások ott, ahol minden menedzser önállóan és rendszeresen tárgyal saját ügyfélkörével. Nem ugyanazokat a módszereket használja a bolti eladó, az utazó ügynök és az internetes kereskedelemre szakosodott vállalkozás ügyintézője sem. És ugyancsak máshová helyeződik a hangsúly egy utazási irodánál, amely a világvárosok szállodáival és légitársaságaival áll kapcsolatban, mint a helyi közlekedési vállalatnál.

Új szempontok merülnek fel akkor is, ha egy flexibilis cégnél gyakran változik a telephelyek száma és helyszíne, vagy olyan végpontokkal kell kapcsolatot teremteni, amelyek lakott területen kívül, nehezen megközelíthető helyen találhatók. Ilyenkor gazdaságtalan a kábel, helyette a rádiós vagy műholdas megoldás kerül előtérbe. Az is előfordul, hogy nem a gazdasági szempontok az elsődlegesek, hanem a kommunikáció biztonsága. Pénzügyi műveletekre szolgáló összeköttetéseknél már a tervezéskor és a létesítéskor igyekeznek minimálisra csökkenteni a meghibásodás valószínűségét és az esetleges üzemkiesés időtartamát. A szaknyelvben rendelkezésre állásnak nevezett mutató ilyenkor gyakran négy kilencesből áll (99,99%). Ennek gyakran az a feltétele, hogy tartalékként mindig bevetésre kész egy másodlagos útvonal vagy műszaki megoldás is.

Ez nem feltétlenül mond ellent a költségtakarékosság elvének: egy érzékeny vállalatot feltehetően sokkal nagyobb (anyagi vagy presztízs-) veszteség érheti a hálózatkimaradással, mint amennyibe a biztonság kerül. Ahol viszont a költségekre érzékenyebbek, ott is lehetőség nyílik arra, hogy az alternatív megoldások között forgalomelemzéssel és számításokkal megkeressék az optimumot. Sokszor nem is szükséges minden elméleti eshetőséget részletesen elemezni, elég megtalálni azt a kritikus határértéket, ahonnan már az egyik megoldás gazdaságosabb a másiknál.

Az eszköz szentesíti a célt

Egy korszerűen vezetett és működtetett vállalatnál a konkrét kommunikációs igények kielégítése, a műszaki megoldások megvalósítása nem cél, hanem eszköz. Stratégiai elképzelések, üzletpolitikai megfontolások előzik meg, amelyek során bizonyos kérdésekre választ kell találni. Hogyan növeljük ügyfeleink elégedettségét? Hogyan ápoljuk és erősítsük a kapcsolatot üzleti partnereinkkel? Hogyan nyerjük el leendő üzletfeleink szimpátiáját? Hogyan javíthatjuk a vállalaton belüli információáramlást és kommunikációt? Hogyan lehet jobban megszervezni a munkafolyamatokat? Hol a határa a költségtakarékosságnak? Hogyan tehetjük korszerűbbé, kényelmesebbé, jövedelmezőbbé üzleti tevékenységünket? Mi a legfontosabb stratégiai célunk, és ez mennyi anyagi ráfordítást ér meg?

Mert hogy pénzbe kerül a kommunikáció, az nem kérdés. A Think Consulting és a Bell Research tavaly készítette el és tette közzé azt a felmérést, amely a hazai telekommunikációs, informatikai és internetes vállalati piacot keresleti oldalról, tényadatokra támaszkodva elemzi. A "Magyar infokommunikációs jelentés" szerint a kutatásba bevont 31 ezer 600 vállalat a múlt évben 155 milliárd forintot költött beszédcélú távközlésre (telefonra), 66 milliárdot adatkommunikációra, 185 milliárdot informatikára és 14 milliárdot internetkapcsolatra.

Meglepő, hogy bár a távközlési kiadások a cégek ráfordításának jelentős részét teszik ki, ugyanakkor a vállalatok 87 (!) százaléka költségvetésében ezeket nem tervezi külön. E "nemtörődöm" szemlélet mögött az "ahogy lesz, úgy lesz" hozzáállás húzódik meg. Vajon hány helyen jöttek már rá, hogy a távközlés nem feltétlenül szükséges rossz, hanem akár bevételnövelő (mert hatékonyságnövelő) eszköz is lehet?

Persze nem valószínű, hogy a folyamat visszafordítható, és idén kevesebbet költenénk a kommunikációra, de ha egy vállalat igyekszik ezeket a költségeit kézben tartani, megkeresi az optimális műszaki megoldást, és azt az igényei szerint használja, akkor önmaga talán megtakarítást érhet el úgy is, hogy mindez a piac összértékét észrevehetően nem befolyásolja.