Az Icon a HP első hivatalos tárolórendszer-integrátora

Kovács Attila, 2002. június 20. 12:19
Június 20-án a tárolóeszközökről a budapesti Hotel Héliában tartott közös szakmai rendezvényük alkalmával tartott sajtótájékoztatón írták alá az Icon Kft. és a Hewlett-Packard Magyarország Kft. vezetői azt a memorandumot, amely szerint az Icon kapta meg az országban az első ún. „HP Multivendor Storage System Integrator” címet.
Salamon Márton, az Icon ügyvezető igazgatója szerint a két cég közös erőfeszítéseket tesz a hazai közepes és nagy vállalatok IT rendszereinek átalakítására, új tárolótechnológiák, az adattároló hálózatok (SAN) és dedikált állománykiszolgálók (NAS) elterjesztésével.

A komoly tapasztalatokat és referenciákat igénylő tárolórendszer-integrátori cím elnyerése érdekében az Iconnak a HP által vezetett műszaki és kereskedelmi minősítő audit-folyamat szűrőin kellett sikeresen átjutnia. Salamon szerint a vállalatok 1-2 éven belül többet fognak tárolórendszerekre költeni, mint a központi informatikai rendszerekre.

A 49 millió dolláros (IDC 2002. május) hazai tárolórendszer-piacon a HP-Compaq egyesülés után a részesedési helyzet a következő: HP 49%, EMC 26%, IBM 13%, összes többi 12%.

Az Icon vezetője úgy véli, cége a hazai Unix szerverpiacon 10% részesedéssel rendelkezik, cél: a tárolórendszerek piacán is mihamarabb 5-6%-ot szerezni. Az Icon főbb tárolórendszer referenciái a következők: Meh, KSH, NABI, PanTel.

A tárolórendszereket, hálózatokat bemutató, mintegy 50 résztvevős Icon-HP szemináriumon bejelentésre került továbbá, hogy a jövő hét végéig történő megrendelés esetén a HP 50%-os kedvezményt biztosít SAN, illetve NAS rendszerei árából.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32