A Microsoft jól zárta a 2002-es üzleti évet

Tóth Kristóf, 2002. július 21. 19:57
A Microsoft képviselői a napokban arról számoltak be, hogy a szoftvercég forgalma a negyedik üzleti negyedévben mintegy 10 százalékkal növekedett, ami elsősorban annak tudható be, hogy a cég legújabb operációs rendszere, a Windows XP felettébb kelendő, valamint, hogy a szakmai körökben sok vita alapját képező vállalati szoftverlicencelési projekt sikerrel járt.
A redmondi székhelyű cég által a napokban közölt adatok szerint a Microsoft nyeresége az utolsó negyedévben 1,53 milliárd dollár volt, ami részvényenként mintegy 28 centes nyereséget jelent. Emlékezetes, hogy a Microsoft a tavalyi esztendő hasonló időszakában csak 66 millió dollár nyereséget regisztrálhatott, ami egyébként mindössze 1 centes részvényenkénti nyereséget jelentett. A 2002-es teljes üzleti évben a Microsoft profitja 7,83 milliárd dollár volt, összehasonlításképp a cég tavalyi nyeresége még több mint 11,72 milliárd dollárt tett ki. Ezen üzleti negyedévek egyébként köztudottan június 30-án értek véget.

A Microsoft munkatársai a mostani bejelentés kapcsán elmondták, hogy leszámítva egy egyszeri 806 millió dolláros befektetési költséget, a Microsoft negyedik üzleti negyedévre számított nyeresége már meghaladja a 2,87 milliárd dollárt, ami részvényenként 43 centes profitot jelent. Ugyanezen feltétel mellett a szoftvercég a 2002-es üzleti évben 11,91 milliárd dolláros nyereséget, azaz 1,94 dolláros részvényenkénti nyereséget regisztrált. Pénzügyi szakértők egyébként a negyedik negyedévre korábban részvényenként mintegy 43 centes profitot jeleztek előre, éves szinten pedig 1,83 dolláros részvényenkénti nyereség állt az előrejelzésekben.

A Microsoft képviselői többek közt arról is beszámoltak, hogy míg a cég a tavalyi év negyedik üzleti negyedévében még "csak" 6,58 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, addig a legutóbbi negyedévben már mintegy 7,25 milliárd dollár volt a cég forgalma, ami közel 10 százalékos növekedést jelent. Az éves forgalmi adatokat tekintve elmondható, hogy a Microsoft 2001-es, mintegy 25,3 milliárd dolláros forgalmával szemben egy mintegy 28,37 milliárd dolláros 2002-es forgalom áll szemben, vagyis nem lehet kétséges: a Microsoft a 2002-es üzleti évet mindenképpen jó eredménnyel zárta.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32