Díjat nyert a Magyar Nemzet, a Danubius Rádió és a Minimax weboldala

Végeredmény a MédiaMustra-n

Szalay Dániel, 2002. október 8. 05:41
A Prím Online megtudta a MédiaMustra honlappályázatának végeredményét. A versenyt a Hullámvadász portál írta ki, a legjobb médiahonlapot keresték. A verseny számos meglepő eredményt is hozott, többek között előkelő helyen szerepelt egy, a közszolgálati adóban hallható számítógépes rádióműsor honlapja is, megelőzve ezzel olyan országos rádióadók honlapjait is, mint például a Juventus Rádió uno.hu portálja.
A szerkesztőségünk birtokában lévő végeredményeket október 11-én hirdetik ki az Antenna Hungária Rt. székházában, de a Prím Online olvasói már most is megtudhatják a pontszámokat, és ezáltal a résztvevők helyezéseit. A 2002. év legjobb rádiós honlapja címet az internetes közönségszavazás során a Danubius Rádió weblapja nyerte. A legjobb televíziós lap a Minimax csatornáé, míg a number one sajtós honlap a Magyar Nemzet Online (MNO) lett. A Magyar Nemzet Online-t egyébként nemrégiben a MÚOSZ Online Szakosztályának levelező listáján is méltatták, ahol leginkább azt találták az MNO-ban jónak, hogy nagyon gyakorta frissítik, szinte percenként kerül fel rá új hír.

A konkrét szavazatszámokat tekintve meglepő adatokra figyelhetünk fel, különösen a rádiós kategória tartogatott meglepetéseket. A Danubius Rádió 749 szavazatot kapott, a Sláger Rádió weblapja 671-et, s a két országos rádióhoz szorosan felzárkózva egy, a Magyar Rádió Petőfi Adón csütörtökönként sugárzott számítógépes talkshow, a MODEM IDŐK honlapja következik 416 megszerzett szavazattal. A számítógépes talkshow majdnem 100 szavazattal előzte meg az országos, kereskedelemi Juventus Rádió uno.hu portálját, mely 322 szavazatot kapott. A Klub Rádió honlapja 164 szavazatot szerzett, míg a Juventus Rádió Szeged 92-t kapott. 91 voksot kapott a ParaRadio, 64-et a Rádió Győr, s 18-at a Hobby Rádió.

Legjobb televíziós holap kategória végeredménye (szavazatok számával): 1. Minimax (834), 2. mogyoro.hu Web Television (735), 3. Zenit TV (313), 4. Game Channel Online (281), 5. Mócsing (208), 6. tv4u.hu - net television (77)

A legjobb sajtós honlap kategória végeredménye (szavazatok számával) azt mutatja, hogy a Magyar Nemzet toronymagasan veri az összes benevezett weblapot. 1. Magyar Nemzet Online (2080), 2. Hírkereső.hu (727), 3. Magyar Hírlap (428), Népszabadság Online (369), Nemzeti Sport Online (164), HarmoNet (98), Élet és Tudomány (87), Pesti Est (86), Magyar Narancs (73), Habostorta (70), Sync.hu a mindent átfogó portál (67), Dunántúli Napló (51), Asztronet (48), Hölgyfórum internetes női magazin (46), Hölgyvilág (44), Politikafórum (44), Mindmegette (35), Világgazdaság Online (30), Gyöngy (27), Surf-Port.net (26), NapSziget Online (23), Múlt-kor Történelmi Portál (13), go.sync szórakozás (12), a4.sync autó show (10)

A Hullámvadász Online MédiaMustra díjátadó ünnepsége 2002. október 11-én, 11:00 órától lesz az Antenna Hungária Rt. székházában (Bp. XI. Petzvál J. u. 31-33.) a IV. emeleti tanácsteremben.

Kulcsszavak: onlineszolg +legfontosabb

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32