5 éves terméktámogatást vállal szoftvereire a Microsoft

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán, 2002. október 16. 20:10
A Microsoft pályafutása során most először deklarálta egyértelműen és általánosan, mennyi ideig is számíthatnak a cég támogatására a vásárlók. A vállalat szoftvereihez öt évig ad terméktámogatást, javításokat, frissítéseket.
Hasonló kitétel korábban is létezett egyes termékekhez, de eltérő mértékben, így a vevő nem mindig látta pontosan, mennyi időre is szól befektetése, mikor szoftvert vásárol. Talán a gyakrabban váltó magánszemélyek számára hosszú időnek tűnik az öt év, ám a nagy vállalatoknál igen költséges a jogtiszta szoftverrendszerek cseréje, így számukra kulcsfontosságú lehet az információ a hosszú távú üzleti tervek készítésekor. Az általános szoftverek, és multimédiás programokra kihegyezett ötéves támogatás nem jelenti a termék magára hagyását, a saját erőből végzett, online frissítés még további körülbelül három éven keresztül elérhető lesz. Ennek megfelelően a Windows 2000 teljes körű támogatása 2005-ig, a részleges támogatás 2007-ig tart, ugyanez a két évszám a Windows XP esetében 2006, illetve 2008 lesz. Mindez azonban azt is jelenti, hogy az igen elterjedt Office 97 terméktámogatása már lejárt.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32