Ismét nő személyi számítógépek piaca - Vezet a Dell

MTI Sajtóadatbank, 2002. október 21. 08:48
Másfél év óta először ismét nő a világ személyi számítógép piaca. Öt negyedév visszaesése után a mostani harmadik negyedévben 3,8 százalékkal nőttek a személyi számítógép eladások a tavalyi harmadik negyedhez képest, 32,6 millióra - közölte az amerikai International Data Corp. (IDC) piacfigyelő cég.
A vezető személyi számítógép gyártók közül ismét a Dell szerezte meg a vezető helyet, a Compaqkal nemrég fuzionált Hewlett Packard (HP) a második helyre került. - A piac most kedvezőbb, mint ahogy három hónappal ezelőtt láttuk - mondta az IDC elnöke. A raktárkészletek jelentősen visszaestek, így jóval reálisabbá váltak a további növekedés reményei. A második negyedévhez képest a harmadik negyedévben 6 százalékkal nőttek az eladások.

A Dell a harmadik negyedévben 5,216 millió személyi számítógépet szállított ki, 23,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése 16 százalékos volt. A Hewlett Packard 5,042 millió személyi számítógépet adott el, 4,9 százalékkal kevesebbet, piaci részesedése így 15,5 százalékos. A harmadik helyezett az IBM, 1,965 millió személyi számítógéppel, ez 2,2 százalékkal kevesebb tavalyi harmadik negyedévinél, piaci részesedése 6,0 százalék. A listán negyedik a Fujitsu Siemens, az ötödik a NEC.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32