Hazai kulturális javak a digitális világban – 1 milliárdos pályázat

MTI Sajtóadatbank, 2002. november 20. 07:45
November 22-éig adhatják le pályázatukat a nemzeti kulturális értékeink digitális megörökítésére vállalkozó jelentkezők az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnál - áll a nonprofit szervezetek internetes honlapján.
A tájékoztatás szerint az anyaországi és a határon túli magyarság, valamint a hazai nemzeti kisebbségek kulturális javainak digitális rögzítésére fordítható minisztériumi támogatás összértéke 1 milliárd forint, amelyet több területen osztanak szét.

A digitális kultúra program keretében magyarországi levéltárak, országos, szak-, megyei, területi és tematikus múzeumok, valamint egyházi gyűjtemények pályázhatnak az intézményekben őrzött, illetve az intézmények kezelésében lévő nemzeti kulturális javak, maradandó értékű iratok elektronikus feldolgozására, internetes megjelenítésre alkalmas digitális változatának megvalósítására.

A minisztérium továbbá új kiadványok megjelentetésén keresztül kívánja elősegíteni a digitális kultúra térnyerését olyan nonprofit szervezetek, költségvetési és felsőoktatási intézmények támogatásával, amelyek már rendelkeznek ilyen témájú írásos anyagokkal vagy műsorokkal.

Magyarországon bejegyzett civil, valamint nonprofit szervezetek pályázhatnak a határon túli magyarok és a magyarországi nemzeti kisebbségek kultúrájának digitalizálását segítő programra, valamint a fogyatékkal élők társadalmi integrációjának fejlesztését célzó kezdeményezések elektronikus vagy nyomdai úton történő publikálására.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32