Átadták a könyvtárak közös katalógusának adatbázisát

MTI Sajtóadatbank, 2003. március 5. 08:44
Átadták a Magyar Országos Közös Katalógus (MOKKA) informatikai rendszerének központi adatbázisát kedden Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
Az 1996-tól folyamatosan fejlesztett MOKKA rendszerében a 15 legnagyobb magyar könyvtár - köztük a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, az OSZK, valamint tíz felsőoktatási könyvtár és két szakkönyvtár - egységesített adatbázisa érhető el az olvasóközönség és a könyvtári szakma számára.

A rendszert a 15 tagkönyvtárat tömörítő MOKKA Egyesület megbízásából az OSZK üzemelteti.

Máder Béla, a szegedi József Attila Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának igazgatója, a projekt megálmodója az ünnepségen utalt arra: az adatbázis létrehozását az 1990-es évek elején megalkotott új könyvtári törvény alapozta meg.

Tájékoztatása szerint a rendszer létrehozásában nagy szerepe volt annak a világbanki projektnek is, amely - az országos szakirodalmi információs rendszer bővítésével együtt - a szakkönyvtárak fejlesztését célozta.

Máder Béla kiemelte: a hét évvel ezelőtt létrehozott MOKKA tagkönyvtárai a magyar állományokban található külföldi dokumentumok mintegy 70 százalékát, a magyar dokumentumoknak pedig lényegében 100 százalékát birtokolják.

Mint mondta, a projekt fő célja mára megvalósult: a könyvtárak látogatói az ország bármely, hálózati kapcsolattal rendelkező pontjáról letölthetik, hogy a keresett dokumentum mely könyvtárban található.

Bakonyi Géza projektvezető tájékoztatása szerint a központi adatbázis 1,7 millió úgynevezett bibliográfiai rekordot tartalmaz, ezen belül mintegy hatvanezer, 1900 előtt kiadott dokumentum címét és adatait őrzi.

A MOKKA-projektet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint az oktatási és az informatikai tárca is támogatja.

A könyvtári központi adatbázis a http://www.mokka.hu címen érhető el.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32