IBM programozói bajnokság

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2003. március 26. 16:28
Az IBM Magyarországi Kft. szoftvercsoportja programozási bajnokságot hirdet a magyarországi egyetemek, főiskolák diákjai számára. A 48 órás, háromfős csapatok közt zajló versenyre a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karán kerül sor, 2003. április 25-én 14 órától 2003. április 27-én 14 óráig.
A cég hagyományt szándékozik teremteni e kezdeményezéssel, s a programozó bajnokságot minden évben megrendezi. A későbbiekben nemzetközi verseny szervezését is tervezik. Idén a kiválasztott terület a környezet- és természetvédelem, a programozási feladatokat e tevékenységekben érintett non-profit szervezetek fogalmazzák meg. A verseny két korcsoportban folyik, a legfeljebb harmadéves egyetemi vagy főiskolai hallgatók első, a többiek a második csoportba kerülnek. Az IBM célja a verseny meghirdetésével, hogy támogassa a hazai fejlesztőket, együttműködjön a csapatokat felkészítő tanárokkal, és erősítse kapcsolatait az oktatási intézményekkel. A cég nem titkolja azt sem, hogy saját szakmai utánpótlását is megtalálhatja az indulók között. A verseny során létrehozott programok többségének forráskódját ingyenesen elérhetővé teszik az interneten. A díjazottak SuSE Linux operációs rendszert és IBM szoftvereket kapnak, az első helyezettek személyi számítógépet is nyernek. Az első három díjazottat felkészítő tanárok egyéves IBM ösztöndíjban részesülnek.

A versenyre a felkészítő tanárok nevezhetik csapatukat az "attila_andresi@hu. ibm.com" e-mail címen 2003. március 24-én 0 óra és április 7-én 24 óra között. Ha az adott intézményben nincs felkészítő tanár, akkor a csapat közvetlenül is regisztrálhat ezen a címen. A versenyre szakértők jelentkezését is várják, 2003. április 10-én 24 óráig. A szakértők a versenyzőket segíthetik a verseny alatt, de a versenyzői kérdésére érkezett választ mindenki megtekintheti az esélyegyenlőség biztosítása érdekében. Részletes tájékoztatás a http://www.ibm.com/hu/software/ weboldalon található.

A versenyen a SuSE V8.1 operációs rendszer, az IBM DB2 8.1 adatbázis-kezelő, WebSphere Application Server V5, vagy WebSphere Studio Application Developer V5, továbbá Java fejlesztői környezet használható.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32