IBM-hu kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: IBM-hu
Különálló termékek helyett a megoldásokat állítja középpontba az IBM
Az IBM eddig elsősorban infrastruktúra-szállítóként volt jelen a magyar piacon, a most kötött disztribútori megállapodással ugyanakkor növelheti részesedését a szoftver alapú megoldások piacán is - hangsúlyozta Benedek Péter, az IBM Magyarország vezetője abból az alkalomból, hogy az IBM Magyarország és a disztribútor RRC Hungary bővítette együttműködését.
Átadták az IBM székesfehérvári oktatóközpontját
Átadták csütörtökön az IBM 170 millió forintos beruházással létrehozott székesfehérvári oktatóközpontját, ahol a cég a nemzetközi szolgáltató központjában dolgozókat fogják képezni.
Lezárult az IBM székesfehérvári szolgáltató központjának fejlesztése
Lezárult az IBM nemzetközi szolgáltató központjának az Új Széchenyi Terv támogatásával megvalósított fejlesztése, az IBM Data Storage Systems székesfehérvári központjának létszámbővítésére 2012-ben 376 milliós pályázati forrást nyert a cég, amelynek utolsó részletét az idén használta fel.
Újabb nyílt forráskódú szoftvereket használhatnak oktatási intézmények
Újabb nyílt forráskódú szoftverek állnak a közoktatási és a felsőoktatási intézmények rendelkezésére három informatikai cég szerdán Budapesten ismertetett felajánlásának köszönhetően.
Academic Initiatives: IBM technológia a magyar felsőoktatásért
Az IBM Magyarország, a NFM Infokommunikációs Államtitkárságának kezdeményezéséhez csatlakozva, a magyar felsőoktatási intézmények teljes körére kiterjeszti Academic Initiatives programját, mely ingyenes hozzáférést ad licenszköteles szoftverek és más technológiai megoldások oktatási célú használatához. A program hamarosan a középiskolák számára is megnyílik.
Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és az IBM Magyarországi Kft.
A magyar kormány stratégiai megállapodást kötött az IBM Magyarországi Kft.-vel. Az együttműködés célja annak a kölcsönös bizalomra épülő párbeszédnek a megerősítése, amely továbbra is, hosszútávon is támogatja az IBM jelenlétét hazánkban. A dokumentumot a magyar kormány részéről Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, az IBM Magyarországi Kft. részéről Veres Zsolt vezérigazgató írta alá.
Pályázati pénzből bővítette létszámát az IBM szolgáltató központja Székesfehérváron
Pályázati pénzből bővítette létszámát az IBM DSS Kft. nemzetközi szolgáltató központja Székesfehérváron, az uniós projekt csütörtökön zárul.
XAPT-IBM együttműködés a hatékonyabb vállalatirányításért
Az XAPT Hungary Kft. és az IBM Magyarországi Kft. partneri megállapodást kötött, amelynek keretében az IBM üzleti teljesítmény- és tartalommenedzsmenthez kapcsolódó szoftvertermékei is megjelennek az XAPT vállalatirányítási és ügyviteli megoldásai mellett. Az új területtel a vállalaton belül külön üzletág foglalkozik Információ Menedzsment néven. Az XAPT, az IBM-mel folytatott korábbi sikeres együttműködés kompetenciáinak kiterjesztéseként jelenleg már Advanced Business Partner elismeréssel rendelkezik.
Másodszor is az "Év Üzleti Partnerének" választotta a Noreget az IBM
A Noreg Kft., az üzletbiztonsági technológiák és szolgáltatások hazai szakértője immár második alkalommal vehette át az IBM „Év Üzleti Partnere” díját, melyet Veres Zsolt, az IBM vezérigazgatója a vállalat Business Partner Kick-Off rendezvényén adott át.
IBM szoftvereken tanulhatnak a jövő gazdaságinformatikusai
Közös szándéknyilatkozattal erősítette meg együttműködését a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola és az IBM Magyarország. A megállapodást ma délelőtt írta alá Dr. Magda Sándor, a főiskola rektora és Veres Zsolt a vállalat vezérigazgatója. Az IBM az intézmény 2 éve elindított gazdaságinformatikus képzését támogatja a jövőben, elsősorban ingyenes szoftverek rendelkezésre bocsátásával. Az IBM alkalmazásai a hivatalos tanrendbe is beépülnek.
Kétnapos programozóbajnokság kezdődött Debrecenben
Hatvan programozóra zárták rá a Debreceni Egyetem (DE) informatikai épületének ajtaját péntek délután; a fiataloknak két nap alatt kell megoldást találniuk egy magyar nonprofit szervezet informatikai problémájára.
Az innováció évszázada: centenáriumát ünnepli az IBM
Idén 100 éve alapították az IBM-et, a világ negyedik legértékesebb vállalatát. Felfedezései, termékei meghatározták az évszázad arculatát, megváltoztatták életünket, munkavégzésünk és szabadidőnk gyakorlatát. A vállalat centenáriumára nagyszabású interaktív kiállítást rendeznek a New York-i Lincoln Központban. A 75 éves magyar IBM is kiállítással ünnepelt.
100 éves az IBM - Magyarországon a 75. születésnapját ünnepli
Bár a hivatalos évforduló csak júniusban lesz, az IBM számos programot és látványosságot felvonultató centenáriumi éve már februárban elkezdődött, Watson pedig már a rajongók gratulációit fogadja.
Veres Zsolt lesz az IBM Magyarország új vezérigazgatója
Az IBM Magyarország vezérigazgatói feladatait 2011. február 1-től Veres Zsolt látja el. Az új első ember kinevezését megelőzően az Oracle-nél és az SAP-nál töltött be különféle menedzseri funkciókat, de korábban közel 12 évet épp az IBM magyarországi és külföldi szervezetiben tevékenykedett.
Indul a nevezés az IBM programozó bajnokságra
Leleményességre is szükségük lesz azoknak a hallgatóknak, akik nevezni szeretnének az IBM novemberi, 48 órás programozó versenyére, de megéri. A legjobb csapatok értékes nyereményekre számíthatnak, s a maratoni megmérettetésen a koncentrált munka mellett kikapcsolódásra is lehetőségük lesz a megfáradt versenyzőknek.
Egyedülálló integrált BI és tervezési megoldás kkv-knak
Partnercégek, viszonteladók képviselői, technikai szakértők voltak a résztvevői annak a május 26-án tartott szakmai összejövetelnek, amelyen az IBM Magyarország képviselői bemutatták, mit kínál az új IBM Cognos Express integrált üzleti intelligencia (BI) és tervező programrendszere a kis- és közép vállalatok számára.
Az SPSS felvásárlását értékelte előzetesen az IBM
"IBM SPSS Bejelentés" címmel a mai napon nyilvános tájékoztatást tartott Budapesten az IBM az általa 2009. október 2-án az IBM által sikeresen lezárt SPSS vezető statisztikai szoftvercég a felvásárlásáról és a közeljövő várható eseményeiről.
Új kormányzati üzletág-igazgató az IBM Magyarországnál
Molnár Gergely augusztus végétől erősíti az informatikai nagyvállalat hazai cégét.
Újra IBM 48 órás programozó bajnokság
Idén az IBM 48 órás programozó bajnokságon ismét a legtehetségesebb diákokat keresik a szervezők. A versenyre október 16-18. között kerül sor az ELTÉ-n, azonban a felkészülést már most megkezdhetik az érdeklődő hallgatók a www.ibmprogramozobajnoksag.hu weboldalon. Itt rögtön az első kihívással is szembe kell nézniük egy megoldásra váró rejtvény formájában.
Bővít az IBM Magyarországon
Új épületszárnyat nyitott székesfehérvári szolgáltató központjában az IBM; a bővítés a szolgáltatások körét is érinti majd, a beruházáshoz az IBM Data Storage Systems Kft. 500 millió forintos uniós támogatást kapott.
Cikkgyűjtő
További híreink
December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.
Megvannak az idei év legjobb webshopjai
Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek. Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is.