Oroszország: az FSZB az internet ellenőrzésére készül
Az operatív nyomozati tevékenységről szóló törvény újabb változataként beterjesztett javaslat hivatalosan még az igazságügyi minisztérium asztalán fekszik, az FSZB regionális igazgatóságai azonban már hozzáláttak megvalósításához. A Szevodnya értesülései szerint mára a moszkvai internetszolgáltatók döntő többsége önként beleegyezett, hogy hozzáférést biztosít csatornáihoz az előfizetők utáni esetleges nyomozások érdekében. Az eredmény az lesz, hogy minden, Oroszországból küldött vagy oda érkező kódolatlan e-mailt lehalászhatnak a titkosszolgálatok, s az elektronikus levél egy példányát iktathatják archívumukban.
A lap kijevi tudósítója arról számol be, hogy az ukrán titkosszolgák "a különböző vállalkozási tevékenységek engedélyezéséről" elnevezésű, már aláírt elnöki rendelet alapján gyakorlatilag működési feltételül szabják minden szolgáltatónak a teljes internethozzáférést biztosító, 20 ezer dolláros különleges berendezés beszerzését és bekötését a titkosszolgálat központjába.
A tudósító megjegyzése szerint Ukrajnában hamarosan csak a titkosszolgálatokkal lehet majd szabadon levelezni. A szakemberek máris azt ajánlják az előfizetőknek, hogy bizalmas közléseikhez használják a világszerte elterjedt kódolóprogramokat.
Kapcsolódó cikkek
- Kína bezáratott 25 videómegosztó oldalt
- A Google nem használhatja a GMail nevet
- Robbanásszerűen nő a digitális univerzum
- Új digitális szupersztráda Ázsia és Európa között
- Jelentős kapacitásbővítés az Interware-nél
- "Teljesen" vezeték nélküli vállalat
- ELTE: Cisco-díjas oktatási giga-hálózat
- 26 évet kaphat a spam-király
- Lekapcsolnák a netről a fájlcserélőket a japánok
- Gépek vezérlése ipari WLAN technikával
Új eszközt kínál az épületek dekarbonizációjához a Schneider Electric
Több millió dolláros megtakarítás, az energiahatékonysági és szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó beruházások megtérülésének még pontosabb kiszámítása az épületek felújítása során – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új megoldása. A „Building Decarbonization Calculator” elkészítéséhez közel félmillió épület adatait használták fel.
4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel érkezik az új Philips monitor
Ez a monitor ragyogó színeket, csatlakoztathatóságot és egy sor más olyan funkciót kínál, amelyek bárki munkaterületét magasabb szintre emelik. A Philips 27B2U6903, a Philips üzleti monitorainak legújabb tagja a legmodernebb technológiával, például UHD 4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel rendelkezik, így a felhasználók mindennapi feladatai gördülékenyebbé és jobb minőségűvé válnak.
Az európaiak csupán 15%-a tudja, hogyan fordíthatja az AI-t a mindennapi élet javára
A Samsung legfrissebb kutatása* rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehetőségeket és javítaná az életminőséget: a takarítás és az időmegtakarítás a prioritások közé tartozik. A válaszadók 42 százaléka örülne, ha az AI segítené az intelligens otthoni eszközök hatékony összekapcsolódását.
Már Magyarországon is kapható a Huawei zászlóshajó-okostelefonja
Már elérhető hazánkban a Huawei legújabb zászlóshajó okostelefonja, a HUAWEI Pura 70. A gyártó épp egy hete bővítette hazai termékportfólióját a HUAWEI WATCH GT 5 okosóra-modellekkel, és ezúttal az okostelefonok piacán erősíti jelenlétét a HUAWEI Pura 70 okostelefonnal. Az új sorozat a Huawei P széria mobilfotózás és dizájn terén szerzett tapasztalatait építi tovább: többek között az Ultra Lighting XMAGE kamerarendszernek köszönhetően lehetővé teszi a gyors és éles fényképek készítését is.
Revo Uninstaller Portable 2.5.0
Könnyen eltávolíthatjuk rendszerünkből a szükségtelen programokat, valamint azonosíthatjuk a nem kívánt futó alkalmazásokat. Lehetőségünk van rendszeroptimalizálásra, rendszertakarításra, nyomok eltávolítására stb.