Ericsson szakmai nap: év végéig kormánydöntés a 3G tenderről?
A kerekasztal-beszélgetésen Kovács Kálmán az ún. beltéri 3G rendszer létrehozásában látja az igazi kihívást, és annak a véleményének adott hangot, hogy a lehető legkedvezőbb környezet megteremtését megcélozva, a hazai 3G mobilszolgáltatás tenderének a kiírásáról 2003 végén kell a kormánynak dönteni, hogy a kiírása 2004 első felében megtörténjen. Pataki Dániel szerint akkor kíván majd a hírközlési kormányzat dönteni a kérdésben, amikor Nyugat-Európában már kellő tapasztalat áll a használatról a rendelkezésre. E téren az ún. „visegrádi négy" ország és Szlovénia hírközlési vezetői is óvatosságra intettek a nemrég az IHM-ben tartott találkozón. Sugár András úgy vélte, amilyen döntés születik a hazai 3G mobilszolgáltatás ügyében, azzal 15-20 évig együtt kell majd élni. Staffan Pehrson hangsúlyozta, Magyarország számára a legfontosabb, hogy indítsanak a szolgáltatók ilyen szolgáltatást. „Ehhez az operátor, a szolgáltatást nyújtó és a tartalomgyártó összhangját kell megtalálni" - vélte Sugár. Pataki egyebek között a 3G kulcsalkalmazások fontosságát is kiemelte.
A szakmai napon többek között szó volt arról, hogy jelenleg a világ 6 országában 9 hálózatban összesen 7 millió 3G felhasználó van, még az idén további 9 országban indul el a kereskedelmi szolgáltatás, 2004 végére már a Föld 30 országában lesz az új iparágnak számító 3G.
Az új rádiótávközlési technikának számító 3G-vel nagy sebességű mobil internetes szolgáltatások (szórakoztatás, informatika, mobilkereskedelem) egyidejűleg válnak használhatóvá. A 3G mobiltechnika továbbfejleszti a és az élet számos új területére kiterjeszti a GSM általi mobilitást. Szolgáltatási szempontból javítja a mobiltelefónia teljesítményét áés gazdaságosságát, eközben tartalmi szempontból egyre átfogóbb szolgáltatások megjelenését segíti elő.
Kapcsolódó cikkek
- Ericcson: optikai hálózat és Triple Play központ Bólyban
- Ericsson: három lábon állás a stratégia
- EDGE Evolution: 1 Mb/s mobil-adatátvitel 2009-re
- Az Ericsson WCDMA 3G rendszert telepít a T-Mobile-nak
- Ericsson Szakmai Nap: fókuszban a szolgáltatások
- Az Ericsson HSDPA technológiát szállít a Vodafone-nak
- Az Ericsson új GSM és WCDMA bázisállomásokat vezet be
- Nyilvános HSDPA bemutató az Ericsson Magyarországnál
- Ericsson: 3G-hálózat a Polska Telefonia Cyfrowa részére
- Megnyílik a Mobil Innovációs Központ
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.