EU - elégtelen az internetes adatvédelem
A legnagyobb aggodalmat az Európai Unió polgárai főként a bankügyletek internetes lebonyolítása és az egészségi állapotukra vonatkozó adatok elektronikus továbbítása kapcsán táplálják. A megkérdezettek 38 százaléka szerint nagyobb biztonságot eredményezhetne egy javított internetes szoftver, de a netezők 34 százaléka szükségesnek tartaná az adatvédelmi törvények szigorítását is.
Frits Bolkestein, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja mindazonáltal úgy véli, az uniós adatvédelmi irányelvek már eddig is hozzájárultak ahhoz, hogy "Európa polgárai érvényesíthetik a magánszférához való jogukat". Sok tagország már ezekhez igazította saját törvényeit, Olaszország és Görögország pedig, ahol korábban nem volt szabályozás e tekintetben, megfelelő új előírásokat vezetett be.
A biztos nehezteléssel állapította meg, hogy sok EU-tagország "csak nagy késéssel" ültette át az uniós irányelveket saját joggyakorlatába. Írország például csak nemrégiben hozta meg a szükséges jogszabályokat. Franciaország pedig immár az egyetlen tagország, amely az irányelvek 7 évvel ezelőtti elfogadása és négy évvel az irányelvek bevezetésére kiszabott határidő lejárta után sem igazította ki 1978-ból származó adatvédelmi törvényét, jóllehet már panaszt is emeltek ellene az Európai Bíróságnál.
Mindezeken túl a tagországok részben hibásan vagy eltérő értelmezésben ültették át a gyakorlatba az uniós irányelveket. A brüsszeli bizottság ezért most szorosabb kapcsolatot létesít a tagországokkal és megpróbálja a direktívák szigorúbb érvényesítésére rászorítani őket. 2005-ben áttekintik, hogy nem szorulnak-e felülvizsgálatra maguk az uniós adatvédelmi irányelvek.
Kapcsolódó cikkek
- A Google az adatvédelem ellensége
- Az EU hadat üzen a kiberbűnözésnek
- A céges adatok fele laptop-lopás és hanyagság miatt vész el
- Felmérés a vállalatok mentési és archiválási szokásairól
- Kétmilliárd bizalmas adat mások kezében
- EU: A németek az internet fokozottabb ellenőrzésére készülnek
- EU: komolyan kell venni a spam- és kártevő-problémát!
- Gyors adat-visszaállítás Symantec Backup Exec 11d-vel
- Helyreállítás-felügyeleti szoftverek az EMC-től
- Seagate merevlemezes meghajtó beépített adatvédelemmel
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.