SAP Learning Solution 2.0
Az oktatás, képzés és továbbképzés a vállalatoknál a személyzeti munka része, így az SAP Learning Solution a mySAP Business Suite-ben az emberi erőforrással, tudástőkével való gazdálkodást támogató Human Capital Management modul személyzetfejlesztési részének, a HR PD-nek kiegészítője. A dolgozók oktatását szervező, az elektronikus tananyag előállítására, tárolására és rendelkezésre bocsátására is képes eszközként a vállalat személyzetfejlesztési tevékenységéhez kapcsoltan integráltan működik.
Az SAP Learning Solution négy pilléren nyugszik: Learning Portal (Oktatási portál), Learning Management System (oktatásmenedzsment rendszer), Authoring Environment (szerzői környezet) és Content Management System (tartalomkezelő rendszer).
A hallgatók számítógépes böngészőprogrammal férnek hozzá az Oktatási Portál tartalmához. Az Oktatási Portálon a hallgató szervezetbeli szerepköre szerint és használati igényei alapján személyre szabva biztosított a rendelkezésre álló tanfolyami kínálat teljes áttekintése illetve a rá vonatkozó oktatási információk. Az egyes hallgatóknak ajánlott, vagy kötelezően előírt tanfolyamok illetve tananyagok a web alapú képzéstől (WBT) és az on-line virtuális tantermi óráktól a hagyományos tantermi oktatásig terjedhetnek. A szerzők a Szerzői Környezet segítségével készítik el és rendszerezik a SCORM ajánlása szerint a tananyagot moduláris, újra felhasználható formában. A Tartalomkezelő Rendszer a tananyagok tároló- és kezelőrendszere. A Képzésmenedzsment Rendszer a HR rendszer részét képezi, így lehetőség van a felhasználó szervezetének munkaköreihez rendelt kompetenciakövetelmények és a beosztásokat betöltő személyek kvalifikációinak folyamatos összehasonlítására és az esetlegesen meglévő hiányosságok gyors és hatékony kezelésére („Skill gap analysis").
Az új verzió, mely a közelmúltban jelent meg, a megoldás minden területén jelentős újdonságokat tartalmaz. Figyelemre méltó ezek közül az Oktatási Portál vonatkozásában a mobil oktatás és az elektronikus aláírás illetve a tananyagokra, oktatási eseményekre vonatkozó hallgatói értékelések támogatása, továbbá a külső, harmadik fél által kezelt tananyag katalógusok és az SAP Enterprise Portal új kollaborációs eszközeinek támogatása, mely utóbbi lehetőséget teremt virtuális tanulóközösségek létrehozásához. A Szerzői Környezet is jelentősen megújult és továbbfejlesztett, felhasználóbarát felületen keresztül olyan új szolgáltatásokat is nyújt, mint például a számonkérés kérdéseinek randomizációja illetve a dinamikus kérdéssor kezelés. A Tartalomkezelő Rendszer az on-line tananyagok kiterjesztett és megújított verziókezelésével teszi könnyebbé a szakemberek munkáját. A Képzésmenedzsment Rendszer is új illetve továbbfejlesztett szolgáltatásokkal áll a felhasználók rendelkezésére, mint például a megújított tanmenetkezelés, új workflow-k alkalmazása vagy továbbfejlesztett jelentéskészítésen túl a termék teljes integrációja az SAP üzleti intelligencia megoldását jelentő SAP Business Warehouse termékkel, mely így az oktatással összefüggő analitikus elemzések elvégzését is támogatja.
Az SAP Learning Solution 2.0 2003 július elsejétől teljes mértékben lokalizálva, magyar felhasználói felülettel áll a felhasználók rendelkezésére.
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai felkészítés érzékszervi fogyatékosoknak
- Új kurzusokkal bővül a Cisco Hálózati Akadémia képzési portfóliója
- Megalakult az Észak-alföldi Informatikai Klaszter
- Három osztállyal indul ősztől az Első Magyar Webgazdasági Szakközépiskola
- SAP: kompetencia-központ a Debreceni Egyetemen
- Az Adobe bemutatta a Visual Communicator 3 e-learning szoftvert
- Reklámszakmai képzés indul októberben
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- Következő generációs CRM a felsőoktatásnak
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
15 érv a NEXT 3D konferencia mellett
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.