3 UK és Nokia: 3G-s kereskedelmi szolgáltatás Angliában

Kollár Csaba, 2003. június 8. 22:24
[smallimage 1 left]A 3 UK elindította saját WCDMA hálózatát Észak Angliában, Skóciában, Walesben és Észak Írországban, s ezzel befejezte az első állomását a 3G-s kereskedelmi szolgáltatás kiépítésének a szigetországban.
A hálózat technikai hátterét – a 2001-es szerződés értelmében – a Nokia biztosítja, beleérve a harmadik generációs mobil-adatszolgáltatásokhoz szükséges hátteret is. Jelenleg Anglia északi részének közel felében érhetőek már el a 3G-s szolgáltatások.

Az angliai 3G-s fejlesztésekkel és a Nokiával kapcsolatban az elemzők úgy nyilatkoznak, hogy „a Nokia már a kezdetektől a teljes rendszereket szállítja a partneri megállapodás értelmében. A Nokia által biztosított komplett 3G rendszer, beleértve az országon átívelő gerinchálózatot, valamint a rádió elérésű hálózatot, összességében mintegy 50%-ban biztosítja a 3 teljes hálózatának technikai környezetét."

Ian McCaig a Nokia Networks elnökhelyettese úgy nyilatkozott, hogy „nagyon fontos mérföldkövéhez érkeztünk a 3G elterjedésének, de nem csak Angliában, hanem az egész világon. A nagy teljesítményű 3G szolgáltatás egy olyan fejlett piacon, mint az angliai, világosan demonstrálja a WCDMA előnyeit."

Kulcsszavak: Nokia UMTS WCDMA 3 UK

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32