Képernyőn az EU-diákvetélkedő döntője

forrás Prim Online, 2003. június 20. 23:35
A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium csapata nyerte az idei Robert Schuman vetélkedőt. Az ország különböző részeiből csaknem 500 csapat nevezett be az Európai Uniót kigondoló, francia külügyminiszterről elnevezett vetélkedőre.
A megmérettetésen az Európai Unióról és a tagországokról szóló ismereteikről számoltak be a csapatok. A Jövőnk az új évezred Európája Alapítvány által – a Külügy-, az Oktatási- valamint a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával – szervezett izgalmas döntőn a 16-18 éves diákoknak nemcsak tárgyi tudásukról kellett számot adniuk, hanem például tippelniük kellett statisztikai adatokra, műsorral kellett készülniük valamelyik most csatlakozó európai országból. Így a Parlament épületében megrendezett mindent eldöntő verseny az izgalmak mellett látványosra is sikerült. A műsor legemlékezetesebb pillanataiból készült felvételeket „bEUtaló" címmel június 21-én, szombaton, 17.05 és 17.40 óra között tűzi műsorára a Magyar Televízió 1-es csatornája.
Kulcsszavak: oktatás EU

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32