Klaszter-menedzselő szoftvert vásárolt az Intel
A német Pallas számos olyan terméket fejleszt, amely a klaszter alapú rendszerek menedzselését, és a megoldások teljesítményének javítását célozza. Az elosztott rendszerekkel foglalkozó részleg Intel általi megvásárlásáról a két cég augusztusban írta alá a megállapodást, a tranzakció befejezése pedig szeptemberre várható.
Scott McLaughlin, az Intel szóvivője a napokban megerősítette a megállapodás létrejöttét, a tranzakció anyagi részleteit azonban nem kívánta nyilvánosságra hozni.
A chipóriás Intel a klaszter alapú megoldásokhoz készített szoftverek mellett a Pallas elosztott rendszerekkel foglalkozó, 23 fős részlegét is megvásárolja, amely ezen szoftvereket fejleszti. A Pallastól megvásárolt csoport az Intel Software and Solution részlegéhez fog tartozni.
A csoport által kifejlesztett szoftvereket a világ négy legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépéhez is használják, közölte McLaughlin.
"Az Intelnek természetesen érdekében áll népszerűsíteni a klasztereket, mert az elosztott rendszerek többsége Intel alapú számítógépekre épül" - mondta Gordon Haff, az Illuminata elemzője.
McLaughlin egyelőre nem közölte, pontosan milyen tervei vannak a társaságnak a Pallas jövőbeli szoftvereivel, de a szóvivő szerint a jelenleg piacon lévő szoftvereket a jövőben is tovább kívánja fejleszteni a chipóriás.
Kapcsolódó cikkek
- Flashcéget alapít az Intel és az STMicro
- Egy negyedév alatt visszanyerte tavaly elvesztett piacrészét az Intel
- Intel: 19 százalékkal bővülő negyedéves adózott eredmény
- 2,5 milliárd dollárért újabb gyárat épít Kínában az Intel
- Az Intel negyedik 45nm-es gyárát építi
- Japánban teszteli újdonságait az Intel
- Az Intel chipüzemet építene Kínában
- Várakozások feletti, de így is alacsony Intel profit
- Az Intel új kínai gyártótelepet tervez
- Pekingben lesz tavasszal az IDF
Már lehet jelentkezni a ProSuli tanároknak szóló pályázatára
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.