16 milliós bírság a Vivendinek
A HTH indoklásában többek között az található, hogy a szolgáltató a jogszabályokban foglaltaktól eltérően, jogszabályba ütköző módon úgy nyújtott, illetve nyújt távbeszélő szolgáltatást, hogy a primer körzeten belül az előfizetőknek az alapszolgáltatás igénybevétele során – a bevezetett szolgáltatás ideje alatt – tárcsázniuk kellett, illetve kell a 1767-es speciális (szolgáltatóhoz rendelt) számot. Tekintettel arra, hogy a szolgáltató által bevezetett „Nyári akció hétvégi telefonbeszélgetésekre" szolgáltatás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket érinti, ezért a szolgáltató köteles lett volna az Általános Szerződési Feltételeit (ÁSZF) a megfelelő jogszabály előírásai szerint módosítani. A piacfelügyeleti eljárás dokumentumai alapján a szolgáltató bizonyítottan nem tartotta be 249/2001. (XII. 18.) Korm. rendelet 10. § (3) bekezdésében foglaltakat. A szolgáltató a hatósághoz a mai napig nem nyújtott be ÁSZF- módosítást, azaz a vizsgált szolgáltatás nyújtása során jogszabályi rendelkezéseket is megsértett.
Kapcsolódó cikkek
- Tovább megőrizné az adatokat a Google
- 2009-től digitális átállás, döntött az Országgyűlés
- Jogtalanul gyűjt adatokat az FBI
- iTunes azonosító kell az iPhone-hoz
- 400 ezer dollár bírság eBay-csalásért
- EU-nyomásra csökkenti az adattárolási időtartamot a Google
- Erőszakos videójátékban szerepel egy angliai katedrális
- A Google a Vista keresőfunkcióját kritizálja
- Elektronikus hírközlési törvény: januártól megtakarítás
- Péntektől elérhető az EHT-tervezet szövege
Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44
Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.
Ultra Adware Killer 10.9.0.0
Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.
Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten
Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról.
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.