Online fogyókúra Norbi edzés-programmal!
Közeledik az évvége, és sokan szeretnénk
még a karácsonyi, bőséges, ünnepi étkezések előtt néhány kilótól megszabadulni.
Ebben segítségünkre lehet az ismét megrendezésre kerülő „Öt hét alatt öt kiló"
elnevezésű, internetes fogyókúra-program. A program újdonsága a Schobert
Norbert által összeállított és bemutatott kiegészítő torna gyakorlatsor.
A program teljesen ingyenes, nem kell mást tenni, csak fel kell keresni egy internetes oldalt, ahol bárki regisztrálhat. A bejelentkezett látogatók személyes fogyókúrás programlapot kapnak, melynek segítségével nyomon követhetik súly- és egyéb méretváltozásaikat. A programtábla kitöltésével megkapják heti, pontos kalóriaértékekkel és receptekkel ellátott étrendjüket, továbbá az ajánlott, képekkel illusztrált mozgásprogramot.
Az érdeklődők négy különböző receptsorból választhatnak. Az első azoknak szól, akiknek több idejük van (napközben) sütni-főzni, így bonyolultabb ételeket is el tudnak készíteni, a második azoknak, akiknek kevesebb az idejük, leginkább délután vagy este érnek rá, és egyszerűbb módon, élelmiszerüzletben, büfékben kapható alapanyagokból, ételekből szeretnék összeállítani étrendjüket. A harmadik menüsor vegetáriánus étrendet tartalmaz, hogy azok is megtalálhassák a számukra megfelelőt, akik hús nélkül képzelik el étrendjüket. A negyedik menüsor azoknak készült, akik vércukor-problémákkal küszködnek vagy orvosuk már felhívta figyelmüket kezdődő cukorbetegségükre.
A menüsorokhoz szükséges hozzávalók beszerzésének megkönnyítésére minden étrendnél megtalálható és kinyomtatható a heti nyersanyagszükséglet, tehát a bevásárló lista összeállításával sem kell törődnie.
Az ún. „ráérős" menüsorok Budapest területén már készen is megrendelhetőek napi kiszállítással.
A receptekhez kiegészítő mozgássorokat is kapnak a résztvevők, amelyeket Norbi állított össze, és jelentősen növelik a kúra hatékonyságát.
Kapcsolódó cikkek
- A HáziPatika.com az előkelő 13. helyen
- Ingyenes weboldalkészítőt indított betegtársaságok részére a HáziPatika.com
- Őszi egészségvédő programok a Házipatika.com-tól
- Legyen fitt a nyárra! - internetes fogyókúra a HáziPatika.com-on
- Aerobic számítógép előtt ülőknek a HáziPatika.com képernyővédőjével
- Dr. honlap - Orvosok a hálón
- Speciális egészségprogramot indít a HáziPatika.com
- Zsanett és a HáziPatika.com karácsonyi ajándéka a Madarász Utcai Gyermekkórház lakóinkak
- Karácsonyi kívánság
- Internetes szolgáltatás a magas vérnyomás megelőzésére
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Érkezik a T Phone 2 5G és a T Phone 2 Pro 5G
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
15 érv a NEXT 3D konferencia mellett
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.