Siemens: munkahelyteremtés az új EU-tagállamokban
Az új üzemek és kirendeltségek között lehetnek szoftverfejlesztő, gyártó és könyvelési-adminisztratív funkciókat ellátó részlegek is. Johannes Feldmayer, a Siemens stratégiai vezetője szerint ezzel a lépéssel csupán a világban jelenleg zajló divatos folyamatokat valósítják meg. A szakember úgy véli, hogy: néhány éven belül akár a teljes fejlesztési munka egyharmadát is fejlődő országokban végzik majd el. Ennek több előnye is lehet. Egyfelől a cég is profitálna az adott regionális piac növekedéséből, másfelől például Kelet-Európában jól képzett szoftverfejlesztő mérnökök vannak, akik viszont a jelenlegieknél jóval olcsóbban végzik el ugyanazt a minőségű munkát. A Siemens ezzel a döntésével gyakorlatilag megerősítette az IG Metall által még a nyáron nyilvánosságra hozott pletykákat. A vállalat persze nem az első és nem az utolsó a sorban, hiszen olyan elődök példáját követi, mint a SAP. Az utóbbi társaság például - elsősorban költségmegfontolásokból - korábban bejelentette, hogy Oroszországba, Indiába vagy Kínába telepíti egyes fejlesztő- és adminisztratív részlegeit.
A menedzser különösképpen Kelet-Európát tartja megfelelő jövőbeni beruházási helyszínnek, mert jó a logisztikai kapcsolat, a nyelvismeret, a mentalitás és itt a legalacsonyabbak a kockázati tényezők. A Siemens egyébként jelenleg mintegy 30 ezer szoftverfejlesztőt foglalkoztat világszerte, ebből Kelet-Európában 21 telephelyen 2700-an dolgoznak. Ez a szám azonban jelentősen növekedni fog - állította a Financial Times Deutschland című lapnak nyilatkozó Johannes Feldmayer.Kapcsolódó cikkek
- Új vezetés a Siemens Zrt. élén
- A cégek nagy részének nincs hosszú távú mobilinformatikai stratégiája
- Peter Löscher a Siemens új elnök-vezérigazgatója
- Microsoft-program a frissdiplomások elhelyezkedésének megkönnyítésére
- A Siemens biometrikus infrastruktúrát telepít és működtet a cseh útlevelekhez
- A Siemens valósította meg az e-közigazgatási rendszert Szegeden
- A Nokia Siemens több mint 3 ezres leépítésre készül
- A korrupciós botrány nyomán távozik a Siemens főnöke
- RFID a műtőben, MR-felvételek mozgó paciensekről
- Gyakornoki programot indít a Pannon
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.