Az XGI cáfolja a csalással kapcsolatos vádakat
"A talált .exe fájlok a
listában csupán úgynevezett fejlesztési segédletek voltak, a driver
fejlesztőink számára. Benne hagytuk ezeket a neveket az xrvkp.sys-ben, és azóta
sem vettük ki őket. A jövőben jobban oda fogunk figyelni az ilyen dolgokra,
hogy ne lehessen senkinek sem kétsége a következő meghajtóinkkal szemben."
mondta el Chris Lin, az XGI-től.
Ezen kívül a Volari Gamers
weboldal munkatársai is tovább léptek az ügyben: "Megpróbáltuk átnevezni
az érintett exe fájlokat, hogy lássuk változik-e a teljesítményük (ha a
meghajtó nem tudja felfedezni őket). Az nVidia driverei esetében ekkor ugye
jelentős lassulást tapasztalhattunk, azonban ebben az esetben semmiféle teljesítmény,
vagy képminőségbeli változással nem járt a művelet." - mondta el Xglider a
Volari V8 ultra előzetesükben.
A kétségek ugye annak
ismeretében jöttek elő, hogy neves benchmark programok fájlneveit is
tartalmazta a lista, és ezen programok esetében illegális bármiféle specifikus
optimalizáció. Ha belegondolunk, erre azért van szükség, mert ha egy gyártó a
tesztprogramra kiélezi a kártyáját, az nem fogja a játékokban nyújtott, illetve
a kártya valós, nyers teljesítményét sem tükrözni, ezáltal tehát nem ad
érvényes összehasonlítási alapot a tesztprogram. Persze mondhatná valaki, hogy
hiszen a játékokra való optimalizáció is benne van a driverben, azonban ez
megkövetelné, hogy minden egyes új játék esetében új meghajtót kelljen kiadni,
ami jelentős macerával járna a felhasználók felé. Az ipar sokkal inkább a 3D-s
API-k szabványosítására törekszik, ugyanis ekkor a kártyákhoz írt drivereket
nem minden egyes játékhoz kell finomhangolni, hanem csupán egyetlen API-hoz.
Természetesen ez megkövetelné, hogy a játékprogramok fejlesztői is gondosan
betartsák például a DirectX, vagy az OpenGL szabványokat, így elkerülhetőek
lennének az úgynevezett grafikai bugok, az egyes játékokban, amelyekre jelenleg
szinte havonta új meghajtónak kell megjelennie, hogy mindet kiküszöböljék. Az
nVidia ezzel a külön optimalizálásaival lényegében a DirectX-et, mint szabványt
ássa alá, és megpróbálja a piacra erőltetni a saját megoldásait. Nem nehéz
azonban elképzelni, hogy hova vezethet ez, ha sikerül nekik. Nagyjából olyan
időket élnénk meg újra, mint a 3DFX és a Glide API, valamint a Direct3D/OpenGL
megjelenésének idejében, amikor még játékprogramja válogatta, hogy melyik
gyártó kártyájával (API-jával) hajlandó elindulni, és melyikkel nem...
Kapcsolódó cikkek
- DVD-szabványok miatt pereli az LG a Quantát
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Adásszünettel a zenéért
- A fájlcserélők miatt olcsó a kukorica
- Az Nvidia Tesla szuperszámítógép-család néhány új részlete
- 500 GFLOPS teljesítményű Nvidia GPGPU
- Tovább megőrizné az adatokat a Google
- HD képességgel rendelkező ATI VGA kártya
- 2009-től digitális átállás, döntött az Országgyűlés
- Jogtalanul gyűjt adatokat az FBI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.
Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.
HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.