A RealNetworks egymilliárd dollárra perli a Microsoftot
A peranyag szerint a Microsoft monopol helyzetét kihasználva törvénybe ütköző módon megszabja a személyi számítógépek gyártásával foglalkozó cégeknek, hogy milyen médialejátszót telepíthetnek termékeikre, ily módon pedig tulajdonképpen arra kényszeríti a felhasználókat, hogy a Windows operációs rendszerek Media Player alkalmazását használják. Bob Kimball, a RealNetworks vezető jogi szakértője szerint a kialakult helyzet tarthatatlan, ezért a vállalat peres úton próbál meg elégtételt venni a mamutcégen. Kimball elmondta, hogy a RealNetworksnek nagyon jó esélye van arra, hogy megnyerje a pert és megkapja az általa követelt kártérítést, mely egyébként nem kevesebb mint egymilliárd dollár, vagyis mintegy 211 milliárd forint. A RealNetworks egyébként nem csak azt kéri a bíróságtól, hogy vizsgálja meg a Microsoft eddigi, trösztellenes törvénybe ütköző tevékenységeit és büntesse meg ezért a vállalatot, hanem ezenkívül azt is, hogy gátolja meg, hogy a szoftvercég a jövőben hasonló módon járhasson el.
A RealNetworks által a bíróságra beadott több mint hatvan oldalas anyag kifogásolja, hogy a Microsoft a Windows Media Playert beleintegrálta a Windows operációs rendszerbe, ily módon pedig rendkívül nehéz helyzetbe hozta a médialejátszó piac egyéb képviselőit. Érdekesség, hogy míg a 2001 októbere és 2003 márciusa közötti időszakban forgalomba hozott új személyi számítógépek több mint 95 százalékára fel volt telepítve a Windows Media Player, addig ugyanezen PC-k mindössze két százaléka volt ellátva a RealNetworks-féle médialejátszó szoftverrel. A felperes ezenkívül azt is felrója a Microsoftnak, hogy az a Windows forráskód egyes részleteit nem volt hajlandó közölni, ami károsan érintette a RealNetworks szoftverek teljesítményét.
Kapcsolódó cikkek
- A Google a Vista keresőfunkcióját kritizálja
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- A Microsoft mondja a Linux-tábornak, hogy nagyfejű...
- Csak a Linux-kernel 42 Microsoft-szabadalmat sért
- Nem megfelelő megoldás az EU-nak a Microsoft feldarabolása
- EU per: együttműködésre készül a Microsoft
- Az EU magasnak tartja a Microsoft licencdíjait
- Megtévesztő Vista-kampányért perelik a Microsoftot
- 20 napos hosszabbítást kapott a Microsoft az EU-tól
- Ezúttal a Microsoft nyert pert az Alcatel-Lucent ellen
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.