Internetes honlap az önkormányzatok Eu-felkészítésére
A
BM honlapjáról (http://www.b-m.hu) elérhető internetes portál tájékoztat az
Európai Unióval és Európa Tanáccsal kapcsolatos alapvető tudnivalókról, mintarendeletek,
módszertani segédeszközök és szakmai anyagok közzétételével segítséget nyújt az
önkormányzatoknak a jogharmonizációhoz - mondta sajtótájékoztatóján Orova
Márta. Hozzátette: megtalálható az oldalon a közösségi jogszabályok adatbázisa,
és az is, hogy egy adott jogszabály milyen kötelezettséget ró a helyi
önkormányzatokra. Az Igazságügyi Minisztérium honlapjára való átjárással pedig
elérhető és letölthető maga a jogszabály is.
A
pályázati oldalakon a legfrissebb uniós pályázati kiírásokról értesülhetnek az
érdeklődők, de találhatnak mintaként szolgáló, önkormányzatok által készített
és sikeresnek bizonyult pályázatokat is - mondta. Közölte: az EU-val, a helyi
önkormányzatok feladataival, az önkormányzati rendszer reformjával kapcsolatos
tanulmányok is elérhetők a honlapon, de a honlap közvetlen elérést is biztosít
a brüsszeli híreket tartalmazó BruxInfo portálhoz, amelyhez a közvetlen
hozzáférést a BM finanszírozza.
A
nemzetközi önkormányzati partnerkereső menüsor alatt megtalálható szolgáltatás
lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak arra, hogy partnereket találjanak az
uniós tagállamokban, elősegítve ezzel a közös pályázás, szakmai kapcsolatok
kialakítását - tájékoztatott az információs központ vezetője.
A
központhoz érkezett gyakran feltett kérdésekre adott válaszokat külön menüben
találhatják meg az érdeklődők, elérhető minden olyan jogharmonizációs,
pályázati információs kérdésre adott válasz, amely segíti az önkormányzatok
munkáját. Orova Márta elmondta: 2500 önkormányzat rendelkezik internetes elérhetőséggel
a több mint 3000-ből.
Kapcsolódó cikkek
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Tovább megőrizné az adatokat a Google
- EU-nyomásra csökkenti az adattárolási időtartamot a Google
- Alkalmatlanság miatt felfüggesztették a személyügyi rendszer pályázatot
- Felére csökkenhetnek augusztustól a roaming tarifák
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- Közelebb került az uniós roamingegyezség
- Internetes adóadatbázist nyitott az Európai Bizottság
- Nem megfelelő megoldás az EU-nak a Microsoft feldarabolása
- Magasabbra vennék a roamingdíj-plafont az EU tagállamok
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.