Fidesz: működik az ellenzék Európa-tervet bíráló honlapja
Az ellenzéki politikus beszélt többek között arról, hogy az Európai Bizottság országértékelésében foglalt kritikák megoldására máig nem tett kísérletet a terv. Elmondta azt is, a kormányfő ígéretet tett arra, hogy az uniós csatlakozást követően a múzeumokat ingyen lehet majd látogatni, ez azonban a 140 intézményből feltehetően csak 23-ban teljesül. Hozzátette: az europa-terv.hu oldal bírálatot fogalmaz meg a mezőgazdaság, a kultúra, a szociálpolitika, az oktatás és a gazdaság terén tett ígéretek megvalósulása kapcsán is. Hangsúlyozta: a honlapról lehetőség lenne arra, hogy az olvasók a kormány tervére is ráklikkeljenek, ez az internetes oldal azonban még nem él, helyette a magyarorszag.hu jelentkezik be.
Kapcsolódó cikkek
- Internetes adóadatbázist nyitott az Európai Bizottság
- Közös európai meteorológiai riasztórendszer
- Európai szintű szabályozást sürget Lévai Katalin az e-zenei kereskedelemre
- Választás 2006 mobilon WAP-on és SMS-ben
- Európai digitális könyvtár
- Népszabadság Online: VOKS 2006 Politográffal
- Google-EU digitalizálási partnerség?
- Vakok és gyengén látók számára is elérhető az EUvonal honlapja
- Első szerb-albán internetes fórum a világhálón
- Létrejön Európa legnagyobb online utazási irodája
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.