Vállalkozásfejlesztés - workshop az e-businessről
Vadász
Márton elmondta: szerdán Budapesten rendezték meg a 4. eBSN workshopot, amelyen
mintegy 60 résztvevővel a kis- és középvállalkozások e-business terén történő
fejlesztéséről tárgyaltak. A rendezvényen elsősorban európai uniós tagországok
és a csatlakozó államok kis- és középvállalkozás-fejlesztéssel foglalkozó intézményei
vettek részt.
Az
Európai Bizottság Vállalkozási Főigazgatóságán (Enterprise DG) belül, a
Többéves Vállalat és Vállalkozási Program (MAP) keretében működik az
"Európai e-business támogató hálózat kis- és középvállalkozások
részére" (European e-Business Support Network for SMEs, eBSN) elnevezésű
projekt. A projekt fő célja, hogy kijelölje a szektort érintő e-business stratégiai
irányokat és prioritásokat.
A
tájékoztatás szerint Magyarországon 2002-ben az 500 millió forintnál kisebb
éves árbevétellel rendelkező cégek 66 százaléka rendelkezett
internet-hozzáféréssel és csupán 40 százalékának volt saját honlapja. Az 500
millió és 2 milliárd forint éves árbevételű társaságok 86 százaléka
csatlakozott az internethez és csaknem a cégek fele rendelkezett saját
internetes oldallal.
Tavaly
információ-technológiai eszközök piaca 16 százalékkal, a szoftvereké 13
százalékkal, míg a telekommunikációs piac 7 százalékkal nőtt az előző évhez
képest. Az internet-előfizetők száma pedig egy év alatt 70 százalékkal nőtt.
Kapcsolódó cikkek
- 122 millió európai az interneten
- Növekvő net-populáció egész Európában
- Az EU elégedetlen az e-vásárlás terjedésével
- E-kereskedelem: fogy a bizalom a csalások miatt
- EU, Lisszabon és a nemzeti akcióprogram
- Az európai uniós háztartások felében van internet
- Európa visszanyerte első helyét a befektetések terén
- Európai szintű szabályozást sürget Lévai Katalin az e-zenei kereskedelemre
- Véget ért a netes szex-éhség időszaka
- E-Commerce-díjban részesült Nagy Zsolt
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.