Kétszer gyorsabban növekedtek a noteszgépeladások, mint a PC-értékesítések

Kiss Ádám Zoltán, 2004. március 5. 07:40
Egy amerikai felmérés szerint rendkívül lendületesen kezdett az idei IT-piac, az egyébként holtszezonnak tekintett januárban az egy évvel korábbi adatokhoz képest 23 százalékkal több számítógépet adtak el; lebontva az adatokat kiderül, hogy 36 százalékkal több noteszgép kelt el, míg a PC-knél a növekedés ennek kevesebb mint fele, 17 százalék.
A képhez az is hozzátartozik, hogy a darabszám mellett a forgalmi érték is jelentősen emelkedett, ami nem meglepő, hiszen a noteszgépek általában drágábbak, mint egy átlagos új PC. A forgalmat az elemzők szerint egyértelműen az olyan felhasználók hajtják fel, akik régi gépük lecserélése mellett döntöttek, ám az új berendezéssel szemben már más elvárásaik vannak. A puszta teljesítmény/ár hányados ma már nem annyira fontos, mint a kényelmi szempontok, például a zajkibocsátás vagy a hordozhatóság. Ennek megfelelően nem csak a PC-piac, de a noteszgépek kínálata is átalakul, mivel a kábelbábelt megunó felhasználók nagyjából PC-árú masinákra vágynak, és a hordozhatóság számukra nem az útközbeni használatot vagy a pehelysúlyt jelenti, hanem csupán a készülék levitelét a nyaralóba, ahol aztán megint asztali gépekként funkcionálnak. Az ilyen igényeket kiszolgálva a korábbi még könnyebb, még tartósabb akkuval szerelt méregdrága modellek mellett megjelent az olyan olcsó noteszgépek kategóriája, melyek nehezek, csak 2-3 órát üzemelnek hálózati áramforrás nélkül, tehát tulajdonképpen inkább hordozható asztali gépek.
Kulcsszavak: PC notebook trend

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32