Sulinet-Microsoft pályázat: innovatív oktatás infokommunikációs eszközökkel
A jelenlegi pályázat nem példa nélküli a Microsoft Magyarország történetében, hiszen 1995-tól kezdődően több alkalommal indított útjára hasonló kezdeményezést az Oktatási Minisztériummal együttműködésben. A téma a technológia fejlettségi szintjének megfelelően évről évre változott, de a cél mindig azonos maradt: a hazai oktatás segítése és fejlesztése a legkorszerűbb technológiák segítségével. A jelenlegi "Verseny 2004" nevet viselő pályázat "Az innovatív oktatás versenye" alcímet kapta, mai hűen tükrözi a végső célt.
A 2004-es pályázaton indulni kívánó fiataloknak két tanórára vonatkozóan digitális tananyagot kell készíteniük egy szabadon választott témában úgy, hogy az IKT palettáján szereplő eszközök (számítógép, kamera, digitális fényképezőgép, interaktív tábla, projektor, kollaborációs eszközök...) minél szélesebb skáláját használják fel. A versenyre 4-5 diákból és 1-2 tanárból álló, 6 fős csapatok jelentkezését várják.
A "Verseny 2004"-re április 22-ig kell jelentkezniük a csapatoknak, a http://www.sulinet.hu/verseny2004 honlapon. A regisztrált csapatok képviselői számára a Sulinet Programiroda és a Microsoft Magyarország közös konferenciát szervez, ahol pontosan ismertetik a pályaanyagok elkészítésének és megvalósításának módját, valamint bemutatják a felhasználható eszközök körét. A szükséges kellékekkel nem rendelkező csapatok számára a versenybizottság térítésmentes bérlési lehetőséget biztosít a verseny időtartamára.
A verseny első fordulójában a regisztrált csapatoknak tervet kell készíteniük az általuk választott téma alapján. A jelentkezők három kategóriában nevezhetnek: matematika, természettudomány és humán területek. A beérkezett tématervek alapján a zsűri 50 csapatot fog felkérni pályázata megvalósítására, a konkrét tananyag elkészítésére, és a tanóra megtartására. A középdöntőbe bejutott csapatoknak tehát a terveket, az elkészült tananyagokat, az óravázlatokat és az órai munkát bemutató videót kell benyújtaniuk 2004. október 15-ig. A döntőben már csak két-két csapat fog részt venni minden kategóriából. Feladatuk az lesz, hogy az általuk elkészített témát beillesszék a Sulinet Digitális Tudásbázisba.
A verseny díjazása:
Fődíj: Egy városnézéssel egybekötött 3 napos út Londonba, Európa legnagyobb oktatási kiállítására, a BETT Show-ra (http://www.bettshow.co.uk/).
További nyeremények: szoftver és hardvereszközök
Kapcsolódó cikkek
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- A NetAcademiával képezteti leendő tanácsadóit a Microsoft
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- MS: IT-vakáció a Balatonon diákoknak
- Microsoft-program a frissdiplomások elhelyezkedésének megkönnyítésére
- Microsoft: Korlátlan lehetőségek Magyarországon is
- Projekttámogatási segédlet esettanulmányokkal
- A Microsoft és a Szegedi Tudományegyetem felavatták a "Jövő Tantermét"
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.