Folytatódhat a Nokia térvesztése a mobilpiacon
A bejelentés megerősítette azokat
a félelmeket, amelyek a Nokia további piacvesztésétől tartottak a
versenytársakkal, elsősorban a Samsunggal és a Siemensszel szemben. A negatív
trend ráadásul egy olyan időszakban is érvényesül, amikor világszerte újra
felívelőben van a mobiltelefonok iránti kereslet - a Samsung éppen nem sokkal
korábban jelentette be, hogy az említett időszakban sikerült megháromszoroznia
nyereségét, elsősorban kamerás készülékeinek köszönhetően. Jellemző adat, hogy míg
a mobiltelefonok forgalma világszerte átlagosan 29%-kal emelkedett az idei első
negyedéves időszakban, addig a Nokiának ezalatt csak 19%-os forgalomnövekedést
sikerült produkálnia. Elemzők szerint a következő három hónap az előzőeknél is
rosszabbul alakulhat a finn mobilóriás számára, a visszaesést pedig nem fogják
tudni egyhamar kiheverni.
Az előzetes figyelmeztetés
ellenére a negyedéves adatok bejelentésének hatására 4%-kal esett a tőzsdén a
Nokia részvények ára. Szakértők úgy vélik, hogy az elkövetkező nehéz időszakban
az értékpapírok további esésére kell számítani.
Kapcsolódó cikkek
- Gyökeres átszervezés a Nokiánál
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- 2,5 milliárd dolláros kínai megrendelést kapott a Nokia
- A Nokia Siemens több mint 3 ezres leépítésre készül
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- A Nokia kínai beszállítója települ Komáromba
- Mobilkészülék-gyárat létesít Kolozsváron a Nokia
- A Nokia megvenné a Palm-ot?
- Kirajzolódik a Nokia Siemens Networks portfoliója
- Bővítik a Nokia komáromi gyárát, 300 millió legyártott készülék
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.