Az osztrák távközlési törvény két éve
Az Austria Telekom egész augusztusban költséges tévékampánnyal hirdette szeptember 1-jétől életbe lépő új tarifáit, de ezekkel sem érte utol a magánkonkurenciát, sőt, az utóbbi az új AT-díjszabás életbelépésének időpontjára már újabb árcsökkentő kört futott be, így az AT csak bizonyos kategóriákban tudta csökkenteni lemaradását.
Az Industrieblatt című szakújság szerint például az UTA magánszolgáltatónál egy kisvállalkozás a korábbi telefonszámlájának 45,2 százalékát takaríthatja meg, de a középvállalatok is átlagosan 30 százalékot spórolhatnak, ha a magánszolgáltatókkal szerződnek.
Caspar Einem tudományügyi és közlekedési miniszter szerint e két év alatt megérett a helyzet arra, hogy a tapasztalatok alapján módosítsák a távközlési törvényt. A munka fő célja, hogy a törvényt alkalmazzák az életbelépése óta bekövetkezett piaci fejleményekhez, bezárják a kiskapukat és pontosítsák a szövegét.
A magán-telefonszolgáltatók szövetsége (VAT) szerint a távközlési piac az osztrák gazdaság egyik motorjává vált, ezért a törvénymódosítás sürgős, 2000 tavaszára meg kellene lennie. A VAT mindenekelőtt azt követeli, hogy a törvény határozza meg azokat az instanciákat, ahol panaszt lehet tenni a Telekom Controll - az állami piacfelügyeleti szerv - döntései ellen. A Telekom Controllnál kell ugyanis engedélyeztetni a mindenkori új tarifákat, és eddig az egyetlen fellebbezési lehetőség az alkotmánybíróság.
Kapcsolódó cikkek
- 11 millió mobil-előfizető
- USA: a háztartások mobiltelefon-használata meghaladja a vezetékest
- A mobil-előfizetések száma elérte a 10,5 milliót
- Egymilliárd internetező, négymilliárd telefon
- Májusban tovább nőtt a szélessávú előfizetések száma
- A VoIP-szolgáltatások jelentik a legfőbb veszélyt
- Júniusban csökkent a telefonvonalak és nőtt az ADSL-hozzáférések száma
- Kevesebb telefonvonal, több ADSL-hozzáférés
- 19 ezerrel csökkent a vezetékes telefonvonalak száma
- Tovább csökkent a vezetékes vonalak száma
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.