eMagyarország információs terminál a Miskolci Egyetemen

MTI Sajtóadatbank, 2004. május 11. 11:02
A magyar felsőoktatás intézményei közül elsőként a Miskolci Egyetemen adta át hétfőn az eMagyarország Program részeként telepített interaktív információs terminált, Csepeli György államtitkár.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) politikai államtitkára - az egyetem és a város vezetői, valamint a hallgatók jelenlétében - avatta fel a terminált, amelynek segítségével az az oktatási intézmény több mint tízezer hallgatója a jövőben térítésmentesen használhatja a világhálót.

A politikus elmondta, hogy valamennyi fontos felsőoktatási intézményben megkezdték már az eMagyarország Program speciális pilot-projektjének telepítési munkálatait; jelezte, hogy ennek keretében az IHM információs kioszkokat is üzemeltetet a felsőoktatási intézményeken kívül pályaudvarokon, áruházakban, postákon, nagy forgalmú közösségi intézményekben. Az ingyenesen használható terminálok legfőbb célja, hogy hozzáférést biztosítsanak a kormányzati és önkormányzati, valamint közszolgálati, közlekedési és turisztikai információkhoz.

Csepeli György azt MTI-nek azt mondta: igen fontos, hogy az egyetemisták gyorsan hozzáférhessenek a tanulmányaikhoz nélkülözhetetlen információkhoz a széles sávú interneten. Hozzátette: a program megvalósítása már az előző kormány alatt megkezdődött. "Remélem, hogy a jövőben egyetlen olyan kormánya sem lesz Magyarországnak, amelyik ilyen típusú kezdeményezésektől elzárkózik" - mondta. Hangsúlyozta: ez az egyetlen út, ami ténylegesen egy olyan Európába vezet, amelyen haladva a magyarok ugyanolyan rangon és rendben tudnak részt venni a nemzetek versenyében, mint a többi uniós ország.

A politikus alapvetőnek tartotta, hogy az M3-as autópályán a fővárosból már másfél óra alatt Miskolcra lehet érni, de ez önmagában kevés akkor, ha nem társul hozzá az infrastruktúra, például a széles sávú internet, ami a szellem autópályája. Példaként említette, hogy a Bosch világkonszern Miskolcra telepíti fontos üzemeit, fejlesztő és kutató bázisait is helybe hozza, ennek alapján remélhető, hogy más jelentős nyugat-európai világcégek is a Miskolci Egyetem tudományos hátterére alapozva ide jönnek majd gyártó, kutató-fejlesztő cégeikkel.

"Biztos vagyok abban, hogy Miskolc a jövőben egy uniós tudásközpont lesz óriási térségi kisugárzással" - mondta Csepeli György, hozzátéve, hogy az eddig meglévő csaknem 300 széles sávú e-pont után ütemesen nyílnak a többiek is, s az év végéig 2.000-2.300 ilyen lesz az országban.

Besenyei Lajos, az egyetem rektora az MTI-nek azt mondta, hogy a Miskolci Egyetemen több ezer szegényebb hallgatójának nincs internetes számítógépe, ezért az intézményben átadott mostani e-pont nyitja majd meg számukra a nagyvilágot, a nemzetközi könyvtárakat, a kutatási intézmények legfrissebb eredményeit. A most átadott terminálhoz még három hasonló társul az egyetem területén.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32