Az idén 10 ezer IP-telefont ad el a Cisco Magyarország

MTI Sajtóadatbank, 2004. június 1. 09:30
A Cisco Systems Magyarország 2003 végig 10 ezer IP-telefon adott el, és az idén is ugyanennyi értékesítését tervezi - közölte Budafoki Róbert, a társaság ügyvezető igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Az amerikai Cisco Systems 20 éves születésnapja alkalmából tartott eseményen az ügyvezető elmondta, hogy a vállalatok 60-70 százaléka IP-telefont telepít új beruházás esetén.

Budafoki Róbert korábban úgy nyilatkozott, hogy az idén mintegy 10 millió dollárért adnak el Magyarországon IP-telefont, ami körülbelül a kétszerese az egy évvel korábbinak.

A Cisco System Magyarország az elmúlt 3 évben évente megduplázta az eladott készülékek száma.

A becslések szerint a Cicso mellett más cégek 3-5 ezer IP-telefont értékesítettek Magyarországon.

Az előrejelzések szerint a magyarországi fejlődés töretlen lesz, s 2005-ben 20 millió dollárért, 2006-ban pedig már 40 millió dollárért adnak el IP-telefont.

Magyarországon a teljes telefon-alközponti piac az idén az előrejelzések szerint eléri a 75-80 millió dollárt, amin belül a következő években az IP-telefon fokozatosan egyre nagyobb teret
nyer. Szakértői becslések szerint 2006-ban a 100 millió dollár körüli alközponti piac majdnem felét az IP-telefon részesedése teszi majd ki.

A szakértők szerint a piac azért is nőhet töretlenül, mert a közeljövőben csak az államigazgatásban több százezer telefont kell lecserélni modernebbre, s ez az IP-telefonpiac számára jelentős bővülést hozhat. Az IP-telefon egyik előnye például az, hogy egy megfelelő kóddal a hálózaton belül a világ bármelyik pontján személyre szabhatóan használható.
Kulcsszavak: IP Cisco Cisco-hu

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32