Ősztől beindul az eLearning felnőttképzési program
Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter elmondta: a tárca által kidolgozott felnőttképzési stratégia alapján 2006-ig több tárca bevonásával 3,4 milliárd forintot fordítanak, elsősorban nyelvoktatási és számítógép-használó oktatási programok kidolgozására. A felnőttképzési stratégia része, hogy a felnőtt korban megszerzett első szakma ingyenes lesz, az ötven év felettiek pedig a második szakmához is költségmentesen juthatnak hozzá.
A felnőtt távoktatási program a gyesen és gyeden lévők képzését is hatékonyan segítheti. A tárca tervei szerint az FMM honlapjáról elérhető karrierépítési weboldalt is létrehoznak. A kialakítandó felnőttképzési programok célja, hogy a gyakorlatban is használható nyelv-, internet-, szövegszerkesztői és táblázatkezelési ismeretet nyújtson. A tárca elgondolása szerint a későbbiekben a felnőtt távoktatási program kiegészülne például pedagógusok továbbképzésével is. Burány Sándor utalt arra, hogy az eLearning program beindítása önmagában nem igényel többlet pénzügyi forrást, mivel az a meglévő és ettől függetlenül is fejlesztendő infrastruktúrára épül rá.
Kapcsolódó cikkek
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- ECDL a szakképzésben - kölcsönös átjárhatóság
- Nyári szemeszterrel folytatódik az ingyenes Internet Oktatási Program
- Új piac a fejlődő világnak szánt laptopnak: az USA
- Három-négy éven belül minden oktatási intézményben lesz internetkapcsolat
- Microsoft: Korlátlan lehetőségek Magyarországon is
- Pedagógusképzést indított a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete
- Google- Ruanda - Kenya
- Online tananyag az orvosképzésben
- A román IT-iparág rohamos fejlődése a kalózprogramoknak köszönhető
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!